A közgyűlés szavazásra bocsátotta a bérlakásrendelet módosítását, és a döntés megszületett: íme az eredmény!

Tatabányán rendkívüli közgyűlés zajlott, amelynek középpontjában egyetlen napirendi pont állt. A képviselők az önkormányzati bérlakásokkal összefüggő rendelet módosításáról döntöttek.

Június 5-én, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében zajló rendkívüli közgyűlés során végül elutasították azt a javaslatot, amely a Tatabánya önkormányzati bérlakásainak hasznosítási és bérbeadási szabályainak módosítását célozta.

Önkormányzati bérlakások: egyelőre minden a megszokott kerékvágásban halad.

A javasolt módosítás célja az volt, hogy finomítsák és kiterjesszék a márciusban elfogadott rendelet végrehajtási kereteit. Az előterjesztést Szücsné Posztovics Ilona polgármester terjesztette elő.

A tervezett változtatások között szerepelt, hogy új eljárásokat és döntési jogköröket vezessenek be a szociális alapon bérbe adott lakások hosszabbításának ügyintézésében. Ezen kívül a közgyűlés számára szélesebb mozgásteret kívántak adni, hogy hatékonyabban kezelhessék a rendkívüli körülmények és méltányossági helyzetek adta kihívásokat.

A javasolt módosítások között szerepelt a jogcím nélküli lakásban élők szabályozásának szigorítása, különös figyelmet fordítva a használati díjak emelésére. Továbbá, a felújításra váró lakások pályázati feltételei is változtatásra kerültek volna; például a jövedelemhatárok emelésével és az előre fizetendő lakbér időtartamának módosításával kívánták javítani a helyzetet.

A közgyűlés tagja közül többek is felszólaltak. Gutai Zsolt, a Generációk Tatabányáért képviselője így vélekedett:

Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere erre így reagált:

Gál Csaba, a FIDESZ-KDNP politikai képviselője is kifejtette véleményét a kérdést illetően:

A felszólalások lezárulta után Szücsné Posztovics Ilona javaslatot tett a rendeleti tervezet módosításának szavazására. A szavazás eredményeként 8 igennel, 6 nemmel és 3 tartózkodással zárult az ügy. Ennek következtében a rendelet módosítása nem nyerte el a kívánt támogatást.

Related posts