A brit miniszterelnök szintén részt vesz az Európai Unió csúcstalálkozóján.

A BBC híradása szerint Keir Starmer brit miniszterelnök is részt vesz a jövő februári uniós vezetők informális csúcstalálkozóján.

Ez az első alkalom, hogy meghívást kapunk azóta, hogy Nagy-Britannia hivatalosan is elhagyta az Európai Uniót. A rendezvény középpontjában Európa védelme és a katonai együttműködések állnak. Donald Trump januári beiktatása után Európa valószínűleg nem számíthat már kizárólag az Egyesült Államok katonai támogatására, amit a közelgő elnök is többször hangsúlyozott.

Európa védelme szempontjából Nagy-Britannia szerepe elengedhetetlen, hiszen a szigetország hadereje a kontinens egyik legfejlettebbje. A feszültségek fokozódása, valamint Trump NATO-ból való kilépésével kapcsolatos fenyegetései miatt sürgető szükség van arra, hogy Európa közös válaszokat dolgozzon ki. A Brexit következményei sokak számára kedvezőtlenek: az Európai Unió elveszítette egyik legnagyobb piacát és a francia haderőt követően a második legerősebb katonai erőt, míg Nagy-Britannia is jelentős mértékben csökkentette globális befolyását, amelyet korábban az EU-val együttműködve tudott megőrizni.

A baloldali brit kormány már hatalomra kerülése óta próbál minél több tárgyalást kezdeményezni Brüsszellel, ugyan a teljes Brexitet várhatóan nem mernék visszacsinálni, de jó néhány rendelkezését semmissé tennék.

Az EU pedig a fent említett okok miatt szintén hajlandó lehet egyezségre jutni Londonnal. A védelem mellett például kereskedelmi kérdésekben is születhetnek megállapodások, azaz a britek adnák a hadseregüket, cserébe valamilyen módon ismét részt vehetnének az uniós kereskedelemben. Nagy-Britanniának ugyanis mintegy négy százalékos GDP-veszteséget okoz évente a Brexit.

A BBC-nek adott interjúban uniós diplomaták kifejtették, hogy nincs olyan hátsó ajtó, amely lehetővé tenné London számára, hogy mindent megkapjon a védelemért cserébe. Ugyanakkor elképzelhető, hogy valamilyen megállapodásra sor kerülhet. "Képesek vagyunk egyszerre sétálni és rágózni" - fogalmazott egy névtelenül nyilatkozó diplomata.

Két kulcsfontosságú területen várhatóak áttörések. Az egyik, hogy London arra törekszik, hogy megszüntessék az élő állatokra vonatkozó szigorú előírásokat, így elkerülhetnék a szigorú állatorvosi követelmények betartását, ami jelenleg komoly akadályt jelent a mezőgazdasági termékek kereskedelmében. A másik lehetőség pedig, hogy az Unió belépési jogot kér a brit felségvizekre egy új halászati megállapodás keretein belül.

Egy nemrégiben készült felmérés alapján a brit választók körében már több mint 50 százaléknyian támogatják a szorosabb együttműködést az Európai Unióval. A válaszadók többsége kifejezte, hogy szeretnék eltörölni a Brexit következtében bevezetett, a szabad mozgást korlátozó intézkedéseket.

Related posts