A kormány véleménye szerint nem más, mint rémhírkeltés az a kijelentés, miszerint a 3 százalékos hitel drasztikusan megemeli az ingatlanárakat.

Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Magyarország Kormánya Facebook-oldalán megosztott videójában hangsúlyozta, hogy a lakáshitel program árkorlátai el fogják gátolni az ingatlanok áremelkedését. Szavaival a "rémhírkeltőknek" kívánt üzenni, utalva arra, hogy a 3 százalékos hitellel kapcsolatban számos baloldali politikai szereplő és ellenzéki vezető olyan félelmeket keltenek, miszerint ez drámai mértékben, akár 20-40 százalékkal is megemelheti az ingatlanárakat. Panyi azonban rámutatott, hogy a rendelkezésre álló adatok nem ezt a tendenciát támasztják alá.
Szerinte országszerte több mint százezer olyan eladó ingatlan van, ami megfelel a program kritériumainak, emellett pedig sok ezer olyan eladó ingatlan jelenik majd meg az ingatlanpiacon, amit eddig azért nem kínáltak eladásra, mert nem voltak rá vevők. Emellett Panyi szerint csak Budapesten a következő őszi hónapokban több mint 10 ezer olyan lakás fejlesztése fog elindulni, ami az első lakást vásárlók igényeit fogja kielégíteni.
"A program keretében árkorlátokat vezettünk be. A 1,5 millió forintos négyzetméter-árkorlát, továbbá a 100 és 150 millió forintos limitek a lakások és házak piacán egyaránt megakadályozzák az ingatlanárak túlzott emelkedését" - nyilatkozta.
Zsiday Viktor befektetési alapokkal foglalkozó szakember ehhez képest nemrég Gazdaságpolitikusok okulására címmel arról írt oldalán, hogy az új hitel is a jómódúaknak kedvez, és felhajtja az árakat. Azt írta, a magyar lakáspiacon kínálati probléma van, nagyon kevés új lakás épül annak ellenére, hogy az elmúlt években jelentős volt az áremelkedés. Normál esetben ilyen nagy áremelkedés után egyre több lakást kellene építeni, egyre nőni kellene a kínálatnak. Abban, hogy ez nem így történt, szerinte valószínűleg szerepet játszik a szabályozás, az állami beavatkozások, a képzett szakemberek elvándorlása is.
"A kevésbé tehetőseknek - fiataloknak, alacsonyabb jövedelműeknek - ez borzasztó csapás. Ha rajtuk akarunk segíteni, akkor a kínálatot kell ösztönözni, és nem a keresletet" - írta.
A kormány ezzel ellentétben azt üzeni, hogy a 3 százalékos hitel bevezetése nem fogja előidézni az árak drasztikus emelkedését.