**A Terrortörpe Bosszúja: Egy Különleges Történet** A sötét éjszaka leple alatt, a város szívében egy titkos terv szövődött. A terrortörpe, akit sokan csak mint a félelem megtestesülését emlegettek, elhatározta, hogy végleg véget vet azoknak a napoknak,

A cikk emailben való megosztásához kérjük, kattintson ide, vagy másolja ki és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/kultura/a-terrortorpe-bosszuja-993685/

A Nibelungok elátkozott kincséről, a nagy erejű Siegfriedről, a harcias Brün(n)hildéről vagy éppen az istenek alkonyáról - értsd: a világvégéről - a germán és óskandináv mondákban olvashatunk először. E történetek közül használt fel néhányat az 1200 körül íródott Nibelung-ének ismeretlen szerzője, és e forrásvidékre látogatott el Richard Wagner, hogy létrehozhassa monumentális operanégyesét, az először 1876-ban bemutatott Ring-ciklust. A szembeötlő tematikus párhuzamok miatt még egy nagy hatású művet kell említenünk a Nibelung-örökségről szólva, ez J. R. R. Tolkien eredetileg 1954-1955-ben megjelent - és azóta a fantasyirodalom egyik alapművévé vált - trilógiája, A Gyűrűk Ura.

Térey János A Nibelung-lakópark című, előjátékkal kibővített verses drámatrilógiájában a múlt klasszikusaihoz nyúlt vissza, hogy újraértelmezze őket. A 2004-ben megjelent mű nem csupán a nagy elődök előtt tett tiszteletet, hanem egyben friss perspektívát is hozott az irodalmi örökségbe, új életet lehelve a régi motívumokba.

A mondakör karakterei és egyes motívumai ugyanis XXI. századi közegben bukkannak fel a darabban: a szereplők a Rajna-vidék pénzügyi és ipari életének meghatározó szereplői, ami annyit tesz, hogy elképesztően gazdagok és igencsak befolyásosak. A közönséges halandó úgy vélné, nincsenek különösebb problémáik, csakhogy téved: ha nem a magánéletük alakításán fáradoznak, akkor azon igyekeznek, hogy a saját pozícióikat javítsák, uralmukat erősítsék, ellenfeleikét viszont rontsák, gyengítsék.

E kíméletlen játszmában nagyon is fontos, ki viseli a hatalom gyűrűjét. Térey kétféleképpen is feloldja a "Ring" szó jelentésé - "Rajnai Ipar: Nyereség Garantált", illetve "Rajnai Ipar: Nincs Garancia" -, ezzel is jelezve, milyen tényezők alakítják a gyűrűhordozó sorsát...

A mű nyitányában Siegfried, aki most nem a hagyományos sárkányölő hős, hanem egy elnök-vezérigazgató, kezét egy csillogó ékszer ékesíti. Eleinte úgy tűnik, ő a legalkalmasabb jelölt a feladatra. Ám a helyzet bonyolódik, amikor menyasszonya, Brünnhilde szíve egy másik irányba kezd vonzódni, míg a hatalomból kiszorított Hagen nem hajlandó belenyugodni abba, hogy ki lett taszítva a hatalom belső köréből. Siegfried pedig képtelen megbirkózni a két, egymással ellentétes erő által teremtett feszültséggel.

Brünnhilde elhagyja a színpadot, és a sértett Hagen bosszúra szomjazik. Elhatározza, hogy megtorolja a megalázó lefokozását, és célba veszi mindazokat, akik ebben részt vettek. Azok, akik gúnyosan terrortörpének nevezik, nem sejtik, hogy dühe vérengző vihar szélén áll. Hagen fenyegetései egyre zúgóbbá válnak: nemcsak a Nibelungok méltóságát és vagyonát akarja elvenni, hanem a világot is romba dönti, ha ez szükséges a bosszúja beteljesítéséhez.

A Nibelung-lakóparkot már megjelenése évében színre vitték: az előadást Mundruczó Kornél rendezte a fővárosi Sziklakórházban. A Székesfehérváron látható, Szikora János rendezte darab a mű első kőszínházi változata, amely a mintegy 450 oldalas drámatrilógia teljes anyagából készült - persze a tömörítést célzó, elkerülhetetlen húzásokkal. A kezdetben háromfelvonásosra tervezett, végül azonban egyetlen szünettel megszakított előadás hossza így is csaknem három óra.

A színpadkép meghatározó elemei a jókora kijelzők, amelyeken hol feliratok és animációk bukkannak fel, hol a színpadon látottakat kiegészítő filmjelenetek kezdenek peregni, sajátos színház-mozi hibriddé formálva az előadást. A díszlet - továbbá a LED-falak szerepe, mennyisége és mérete - egyértelmű utalás arra, hogy a XXI. században a virtuális valóság egyre nagyobb területet hódít el a hétköznapi valóságtól. Hogy az előbbi azért mégsem képes teljes mértékben elfedni az utóbbit, arra a digitális panelek között mutatkozó üres, csupasz részek emlékeztetnek.

Míg az előadás vizuális világa a különböző médiumok összefonódásának eredményeként formálódik, a szöveg szempontjából is megfigyelhető, hogy a nyelvi regiszterek sokszínűsége hasonló hatással bír. A mondák és mítoszok fenséges és drámai elemei éppúgy fellelhetők, mint a mai utcai nyelvezet nyíltsága és közvetlensége, vagy a különféle jelentések játékos összefonódása, amely humorral fűszerezi az elmondottakat. Például, amikor egy lángokkal körülvett épület előtt megkérdezik: „Jöttél háztűznézőbe?”, az ironikus kontraszt azonnal megteremti a különös hangulatot...

Gáspár Sándor rendkívül hitelesen formálja meg Hagen karakterét, aki a kezdetekben látszólag hűséges és szolgálatkész munkatárs, ám fokozatosan a bosszúvágy rabjává válik. A második felvonásban bontakozik ki valódi énjének sötét oldala: egy érzéketlen, de következetes figura, akit semmi sem téríthet el a tervének megvalósításától. Az ő karaktere egy izgalmas thriller vagy akciófilm főgonoszát idézi, kíméletlensége pedig még inkább felerősíti a drámai hatást. A jellembeli torzulásokat egy testi hibával, sántítással érzékelteti, ami újabb rétegeket ad a karakter komplexitásához, mintha a külső deformitás a belső ellentmondásainak tükörképe lenne.

Ballér Bianka Brünnhildéje céltudatos és nehezen irányítható személyiség, aki az érzelmi elhanyagolásra gyors és határozott reakcióval válaszol. Ladányi Júlia, aki sokkal visszafogottabb és alkalmazkodóbb, mégis elkötelezett a szíve szava iránt, Gutrunét olyan lánnyá formálja, aki képes a belső vágyait követni. E kettősük között egy váratlan, a férfiszemeknek különösen vonzó tánc bontakozik ki, amely még felejthetetlenebbé teszi kapcsolatukat.

A darab befejezése mélyen bevésődhet a nézők emlékezetébe: a fináléban egy emberszabású robot lép a színpadra, hogy átvegye azokat a bonyodalmakat okozó gyűrűt, és elfogadja egy emberi szereplő felé nyújtott kezét. Ez a pillanat előrevetíti, hogy a Götterdämmerung után egy új korszak köszönthet be, ahol az előző mitológiai hősök és félistenek, akik valójában a közönséges halandók tükörképei, helyett valami egészen új fogja meghatározni az élet alapértékeit és mindennapi rendjét: a gépi intelligencia.

E ponton nem csupán ikonikus amerikai sci-fi filmek, mint a Terminátor 2 vagy a Mátrix merülhetnek fel a néző emlékében, hanem Nagy László költői gondolatai is. A róla készült, 1975-ös portréfilmben a költő így reagált a riporter kérdésére, aki azt firtatta, mit üzenne a jövő generációinak, akik száz vagy ötszáz év múlva jönnek a világra: "Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, csókolom őket!" E záró gondolat tehát egy provokatív kérdést vet fel: ha folytatjuk az utunkat, vajon megőrzi-e a jövő emberi arculatát?

A Nibelung-lakópark kortárs allegóriaként újraformálja a germán és óskandináv mitológiát: egyrészt a hatalomvágy és a hatalomhoz való viszonyulás bonyolult kérdéseit boncolgatja, másrészt pedig olyan mű, amely éles fényt vet arra, hogy a XXI. századi, értékvesztett, globalizált és mediatizált világunk alapjai megrendültek, így közelít a maga Ragnarökje. Sőt, világos és figyelmeztető üzenetet hordoz: ha nem változtatunk bizonyos alapvető vonásokon, a pusztulás elkerülhetetlenül ránk vár.

Ez a többrétegű és lenyűgöző előadás nemcsak a Vörösmarty Színházat tizenhárom éve irányító Szikora János igazgatói pályájának méltó záróakkordja, hanem egyúttal a modernség értékeinek hangsúlyozására inspiráló búcsúként is értelmezhető.