Székelyudvarhelyen idén egy varázslatos karácsonyi vásár várja a látogatókat, amely minden eddiginél szebbé és különlegesebbé ígérkezik.

Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere, a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a karácsonyi vásár megálmodásakor az volt az alapvető céljuk, hogy valami különlegeset és gazdagabbat kínáljanak az udvarhelyi közösség számára.

„Azt ígértük, hogy azok, akik ellátogatnak a karácsonyi vásárra Udvarhelyen, számos felejthetetlen élményben részesülnek. Ez természetesen a vásárosok számára is kedvező, hiszen a látogatók számának növekedésével a vásárlások is bővülnek” – nyilatkozott a város vezetője, hangsúlyozva, hogy rekordszámú érdeklődő árus jelentkezett, így több mint hetvenen fognak részt venni az eseményen. A résztvevők többsége helyi kötődésű, és ennek megfelelően bízunk benne, hogy „a mi pénzünk itt marad a mi közösségünk körforgásában.”

A szervezők igyekeztek több újdonságot bevezetni, így például ez lesz az eddigi legfényesebb karácsonyi vásár,

Related posts