Az idei nyáron agresszív és veszélyes rovarinvázió teheti próbára a nyaralás örömét, hiszen ezek a kártevők kórokozókat is hordozhatnak magukkal.

A böglyök a rovarok osztályába, a kétszárnyúak rendjébe, a bögölyfélék családjába tartoznak. Többnyire közepes- és nagytermetű fajok tartoznak közéjük, a legnagyobb hazai bögöly fajok akár a 2,5-3 cm-es nagyságot is elérhetik.

Dr. Hörcsik Zsolt, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai docense, rámutatott, hogy a nedves élőhelyek vonzzák leginkább ezeket a lényeket. Ennek következtében leggyakrabban folyópartokon, tópartokon és strandokon találkozhatunk velük, főként a nappali órákban. A meleg időjárást kedvelik, hajnalban pedig szinte mozdulatlanok, így a nyári hónapok során leginkább 10 és 16 óra között érdemes számítani a megjelenésükre.

Megtudtuk azt is, hogy rendkívül hatékony, borotvaéles szájszerveik vannak, ami az emberi bőrt is könnyen felsérti. Tájékozódásukat egyrészt az emberek, illetve az állatok szén-dioxid-kibocsátása segíti, másrészt pedig a sötét színárnyalatokat kedvelik, ezért böglyöknek, pőcsikeknek kitett helyeken érdemesebb világos ruhát felvenni. Általában az alkart szokták megcsípni, néha a nyakat, fejet is.

Az éles szájszervükkel könnyedén elérik az ereket, illetve az erek környékén lévő idegvégződéseket, ez már önmagában egy rendkívül erős fájdalomérzetet hoz létre.

- hangsúlyozta dr. Hörcsik Zsolt, majd hozzátette: fontos, hogy ne dörzsöljük vagy vakarjuk az agresszív bögöly szúrásait, mivel ez jelentősen megnövelheti a felülfertőződés kockázatát.

Related posts