Az Emirates egy különleges eseményt rendezett Budapesten, ahol autizmussal élő fiataloknak biztosított lehetőséget egy repülési próbaélményre. Az esemény célja, hogy támogassa és megkönnyítse a repüléssel járó kihívásokat, miközben a résztvevők izgalmas é

Az Emirates légitársaság nemrégiben elindította a Travel Rehearsal nevű nemzetközi kezdeményezést, amelynek célja, hogy az autizmus spektrumán lévő gyermekek és családjaik biztonságos és támogató környezetben tapasztalhassák meg a repülés izgalmát. Ennek keretében május 10-én a budapesti repülőtéren egy különleges próbanapot szerveztek a Budapest Airport közreműködésével, ahol több, autizmussal élők támogatására szakosodott alapítvány is aktívan részt vett. A program célja, hogy segítse a családokat a repülés előtti stressz csökkentésében és a repülőutakhoz való pozitív hozzáállás kialakításában.

Végül 37 résztvevő élhette át az utazás minden lépését - éles, működő reptéri környezetben, szakértői segítség és figyelmes kíséret mellett.

A repülési próbafolyamat során a résztvevők valós check-in pultnál adták fel csomagjaikat, kapták meg beszállókártyájukat, majd biztonsági ellenőrzésen, útlevélkezelésen estek át, és a beszállást is kipróbálhatták - épp úgy, ahogy az egy valós utazás során történik. A kapunál az Emirates magyarul beszélő légiutas-kísérői fogadták a vendégeket, és interaktív bemutatót tartottak a fedélzeti szolgáltatásokról, ízelítőt adtak utazási tippekből, valamint azokból a lehetőségekből, amelyek az autizmussal élő utasokat a földön és a levegőben is segítik.

A nap egyik legemlékezetesebb pillanata a repülőgép felfedezése volt: a vendégek betekintést nyerhettek a turista-, Business és First osztály kabinjainak világába. Kipróbálhatták az üléseket, és felfedezhették azokat a csendesebb, alacsonyabb szenzoros ingerekkel rendelkező területeket is, amelyek különösen fontosak lehetnek az autizmus spektrumán élők számára.

"Az Emirates-nél elkötelezetten dolgozunk azon, hogy az utazás mindenki számára elérhető és örömteli élményként valósuljon meg. A budapesti rendezvény kiváló példa arra, hogyan tudunk lebontani a határokat, és az utazást a stressz helyett valódi élménnyé alakítani. A rendkívül pozitív visszajelzések megerősítik számunkra, hogy jó irányba haladunk – büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország is részt vehet ennek a globális kezdeményezésnek a megvalósításában." - nyilatkozta Horváth Gábor, az Emirates magyarországi országigazgatója.

Eddig már több mint 30 ezer légiutas-kísérőt és földi kiszolgáló munkatársat képzett ki arra, hogyan tudják professzionálisan és empatikusan támogatni az autizmussal élő utasokat. A budapesti esemény újabb bizonyítéka annak, hogy a vállalat nemzetközi szinten is elkötelezett az inkluzív utazás megvalósítása mellett.

Jelenleg az Emirates autizmussal élőket segítő programja meghívásos alapon működik, helyi szervezetekkel és érdekképviseleti csoportokkal együttműködésben. Az Emirates hosszú távú célja, hogy az utazás lehetőség maradjon, ne akadály - mindenki számára.

Related posts