Az ifjú megérkezett egy csillogó, vadonatúj Cadillac volánjánál, és olyan elszántsággal hajtott végig az utcákon, hogy a rendőröknek nem volt más választásuk, mint hogy a sarkukra álljanak.
Az a 6180 néző, aki 1960. október 29-én ellátogatott a louisville-i Freedom Hallba, örökre emlékezni fog arra a különleges pillanatra, amikor tanúja lehetett Cassius Clay (később Muhammad Ali) és Tunney Hunsaker nehézsúlyú bokszmeccsének. Ez a mérkőzés nem csupán egy sportesemény volt, hanem a történelembe írt kezdete egy olyan karriernek, amely a sport világát forradalmasította. Valószínű, hogy ezek a rajongók élete végéig büszkén mesélik majd, hogy ott voltak, amikor megszületett egy legenda.
A mindössze 18 esztendős Clay neve már nem csupán szülővárosában, Louisville-ben, Kentucky államban volt ismert, hanem világszerte felfigyeltek rá. Alig két hónappal korábban, Rómában, egyedülálló teljesítménnyel koronázta meg amatőr pályafutását, amikor félnehézsúlyban olimpiai bajnoki címet nyert.
Az ifjú sportoló annyira félt a repüléstől, hogy elgondolkodott rajta, talán mégsem utazik el az olimpiára. Végül azonban legyőzte a félelmét, és elindult az útra. Sorra vette a kihívásokat: először egy belga, majd egy szovjet és végül egy ausztrál ellenfelet győzött le. Így jutott el a melbourne-i döntőbe, ahol a háromszoros Európa-bajnok, Zbigniew Pietrzykowski várt rá. A mérkőzés végén a pontozás döntött, és a fiatal versenyző diadalmaskodott.
Egy elhíresült városi legenda szerint, miután Clay hazatért, annyira felháborodott, hogy nem szolgálták ki őt egy, a fehér vendégek számára fenntartott louisville-i étteremben, hogy dühében az Ohio folyó vizébe dobta olimpiai aranyérmét. Később azonban, önéletrajzában egy másik verziót osztott meg, amely szerint az érmet egy évvel az olimpia után veszítette el, és végül az 1996-os atlantai olimpián kapott egy újabb aranyérmet.
A római diadalmenettel Clay, aki addig amatőrként tündökölt, gyorsan a csúcsra ért, és nem vesztegette az időt: azonnal beleugrott a profik világába. Első kihívója a nála 11 és fél évvel idősebb Hunsaker volt, aki komoly próbát jelentett számára.
Clay egy ragyogó, új rózsaszín Cadillackel gördült be a Freedom Hall elé, hogy összecsapjon Hunsakerrel, aki civil életében a nyugat-virginiai Fayetteville rendőrfőnökeként ismert.
És jelentős tapasztalattal bírt a profik között, 17 győzelem, 9 vereség és 1 döntetlen volt a mérlege a találkozó előtt.
Bár a rutin a rendőr javára szólt, a legutóbbi hat mérkőzésének elvesztése nem éppen kedvező fényt vetett rá. A ringben hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Clay, noha négy kilóval nehezebb, mégis sokkal agilisebb. A későbbi bajnok lábmunkája már az újonc évei alatt is figyelemre méltó volt, és amikor Hunsaker néha közel tudott férkőzni hozzá, Clay gyors reflexeivel és villámgyors ellencsapásaival azonnal tudatta vele, hogy ne tápláljon túlzott illúziókat.
Az olimpiai bajnok már ekkor is az egész pályafutását átható magabiztossággal lépett a ringbe, és ütéseivel folyamatosan egyre súlyosabb sérüléseket okozott Hunsakernek.
Az idősebb bokszolónak a harmadik menetben kezdett el vérezni az orra, majd a negyedik felvonás után a benyelt ütésektől a jobb szeme fölött szétnyílt a bőr, úgyhogy a meccs végére Clayt is összevérezte.
A rendőrfőnök erőfeszítései, melyeket tisztességgel tett, sajnos nem hoztak kívánt eredményt. A végső döntés, amelyet egyhangú szavazással hoztak meg, Clay győzelmét hirdette ki. Ő 2000 dollár jutalomban részesült a meccs sikeréért, míg a vesztes fél csupán 300 dollárt kapott.
"Fiatal korához képest hihetetlenül ügyesen bokszolt, és olyan sebességgel mozgott, mintha nem is nehézsúlyú, hanem középsúlyú riválisom lett volna. Minden lehetséges trükköt bevetettem, hogy egy komoly ütéssel le tudjam győzni, de egyszerűen túl gyors volt" - nyilatkozta Hunsaker, aki büszkén állhatott a tény előtt, hogy végig tudta csinálni a hat menetet, hiszen Clay a következő öt ellenfelével szemben gyorsan végezett.
A győztes debütálás után Clay mögött tíz louisville-i üzletember sorakozott fel támogatóként, akik 18 ezer dolláros szerződést toltak elé. 19-0-s mérleggel jutott el az első nehézsúlyú címmeccséig, amelyet 1964-ben vívott Sonny Liston ellen, aki a hatodik menet után feladta a küzdelmet. A hatalmas visszhangot kiváltó győzelem másnapján Clay bejelentette, hogy áttért az iszlám hitre, és mostantól Muhammad Ali a neve.
Bár a Hunsaker elleni mérkőzés csupán annyit jelentett, hogy Clay megkezdte hosszú útját a halhatatlanság felé, a két bokszoló később is megőrizte a kapcsolatát, és kölcsönös tisztelettel viseltettek egymás iránt.
"A meccsünk előtt sosem hallottam Cassius Clayről. Úgy voltam vele, ez is csak egy újabb bunyó. Amikor mondták nekem, hogy megnyerte az olimpiát, csak megvontam a vállam, számomra ez nem jelentett semmit. Amikor a meccs után visszatértem Fayetteville, a helyi ügyész megkérdezte tőlem, mit gondolok Clayről.
Azt válaszoltam neki, hogy amint lehetőséget kap, azonnal világbajnokká válik.
- mesélte Hunsaker egy 1992-es interjúban.
Azt is hozzátette, úgy érzi, meg tudta nehezíteni a későbbi bajnok dolgát. "Utóbb bevallotta nekem, majdnem visszajött a vacsorára befalt hamburger, amikor a második és harmadik menetben alaposan megsoroztam a hasát kemény ütésekkel. De túl öreg voltam ahhoz, hogy egy 18 éves sráccal bunyózzak, pláne olyannal, aki ennyire jó. A hosszú karjaival bármilyen szögből képes volt eltalálni, és közben a szeme sem rebbent".
Ali kifejtette, hogy az első profi ellenfele, Hunsaker, kiemelkedett a többi bokszoló közül, akikkel valaha megmérkőzött. Bár sok tehetséges sportolóval találkozott pályafutása során, egyikük sem tudta olyan szenvedéllyel és eltökéltséggel ringbe lépni, mint Hunsaker.
Akinek profi bokszpályafutása 1962-ben zárult le, és akinek életét egy kis csoda mentette meg, hiszen kilenc napig kómában feküdt, miután Joe "Shotgun" Shelton a tizedik menetben kiütötte. Hunsaker két agyműtétet követően újra talpra állt, és egészen 1992-es nyugdíjazásáig Fayetteville rendőrfőnökeként szolgált.
2005 áprilisában, 74 éves korában hunyt el, míg Ali 12 évvel később, 2016-ban távozott, szintén 74 esztendősen.
