Majdnem háromszáz esetben léptek közbe az iskolaőrök.

A 2024-2025-ös tanév során az iskolaőrök összesen 298 esetben léptek közbe, legfőképpen garázdaság, közfeladatot ellátó személyek ellen irányuló erőszak és kábítószer birtoklása miatt. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a szabálysértési eljárások többsége az iskolák területére bevitt szúró- vagy vágóeszközökkel kapcsolatos, míg az év végére a pirotechnikai eszközök birtoklása is felkerült a bűnügyi statisztikákra - számolt be róla a Népszava.
Az iskolaőrök összesen ötven alkalommal alkalmaztak testi kényszert, kétszer bilincset, és egyszer vegyi eszközt. A rendőrség tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy ezek az intézkedések túlnyomórészt diákok ellen irányultak.
Június elején a Miskolci Járási Ügyészség emelt vádat egy általános iskolai tanuló ellen, aki egy évvel korábban támadt rá egy iskolaőrre egy borsodi iskolában. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a felső tagozatos fiú szóváltásba keveredett az iskolaőrrel, majd többször ököllel próbálta megütni. Az ügyészség próbára bocsátást indítványozott a fiúval szemben, valamint azt, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót.
Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az idei tanév során összesen 933 oktatási intézmény vett részt az iskolaőri programban. A legfrissebb, június elseji adatok alapján pedig 842 iskolaőr teljesítette szolgálatát.
A tanév első napja óta folyamatosan növekszik az iskolaőrök létszáma. Szeptemberben már 799-en teljesítettek szolgálatot ebben a szerepkörben, de a kereslet továbbra is magas, hiszen a rendőrség tájékoztatása szerint a létszám 90%-os, így folyamatos toborzás zajlik az üres állások betöltésére.