Egy Kossuth-díjas festő, akinek művészete szorosan összefonódik ajnácskői és dobóci hagyományaival | ma7.sk

Nem is olyan régen Beszédes János László feledi születésű képzőművész után kutattam, s ekkor jött velem szembe a világhálón Feledy Gyula Kossuth-díjas grafikus neve, akiről eleddig még sosem hallottam. Mint kiderült, Feledhez ugyan semmi köze, viszont annál több Ajnácskőhöz, illetve a faluhoz tartozó Batóházához, valamint Dobócához, édesapja ugyanis Batóházáról, míg édesanyja Dobócáról származott el. Feledy Gyula, Miskolc egyik emblematikus alkotójának a neve nem csak számomra teljesen ismeretlen, de Ajnácskőn és Dobócán sem igen hallottak még róla.

A világháló legújabb felfedezései között derült ki, hogy Feledy Gyula Zoltán, aki nemrégiben ünnepelte 80. születésnapját, nemcsak a sok kiállítással büszkélkedő képzőművész, hanem a somogy megyei kistelepülés, Kötcse polgármestere is. Érdeklődésemre megosztotta velem, hogy titkos látogatást tett Ajnácskőn: „Körülbelül 10 éve, feleségem kíséretében inkognitóban ellátogattunk Ajnácskőre, ahol az új templom falán lévő hősök tábláján egy név különösen megragadta a figyelmünket. Ezt a nevet nagymamám gyakran emlegette. Megkérdeztem egy helybélit, hogy vannak-e Margócsok a faluban, aki kedvesen eligazított minket, így felkerestük őket. Margócs Sándor és felesége nagyon szívélyesen fogadtak, és kiderült, hogy a 70-es években már jártak a családomnál Sajószentpéteren, illetve Gyula bátyámat is meglátogatták Miskolcon. Az utunk előtt tettünk egy látogatást a régi temetőben, ahol a második sorban rábukkantunk Margócs Jánosné, Feledi Margit sírjára. Feledi Margit nagyapám testvére volt” - mesélte Gömör emlékeit Kötcse polgármestere. Poprocký Iván, Ajnácskő polgármestere pedig abban reménykedik, hogy hamarosan hivatalos találkozóra kerül sor, hogy ne csak ő, hanem nagybátyja, a Kossuth-díjas grafikus és festőművész is „hazatérjen” Gömörbe, abba a faluba, ahonnan a családja származik.

„Hozzáteszi az unokaöcs, hogy míg az ő édesapja még az Osztrák-Magyar Monarchia alatt született, Gyula már 1928. május 13-án látta meg a világot. Ekkorra a határok már leereszkedtek, és Sajószentpéter immár nyolc éve a csonka Magyarország része volt, így Gyula szülőföldje, Gömör, minden kapcsolatát elveszítette. Apja, aki bányász és kőfaragó volt, nem sokkal később elhunyt, így a család árvaságra jutott, ami azt jelentette, hogy Gyula, hiába mutatta meg rajzkészségét már gyermekként, a továbbtanulásra nem is álmodhatott. A sors fintoraként a bányában kellett munkát vállalnia, hogy eltartsa magát és a családját.”

A bányamotívum mélyen átszőtte Feledy Gyula művészi pályafutását, hiszen számos alkotása a család bányászlétét idézi meg. Az ifjú művész Miskolcon végezte polgári iskolai tanulmányait, ám az élet nehézségei, köztük a második világháború árnyéka, megakadályozták abban, hogy leérettségizzen. Szerencsére 1946-ban megalakult a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NÉKOSZ), amely célul tűzte ki, hogy támogatást nyújtson a vidéki, tehetséges fiataloknak. Rádiós felhívások, újságcikkek és plakátok révén keresték a jövő művészképző tehetségeit, akiket ösztöndíjjal és kollégiumi helyekkel segítettek előrehaladásukban. E kezdeményezés révén sok fiatal, például Csukás István, Kálmán György, Szirtes Ádám vagy Soós Imre, pályája elején kapott esélyt. Feledy Gyula is felfigyelt a NÉKOSZ rádiós felhívására, és három rajzát beküldte. Felvételt nyert, így a Derkovits Gyula Kollégium lakója lett. Mielőtt azonban erre sor kerülhetett volna, sikeresen leérettségizett a Barnabás Gimnáziumban, ahol a bányász szakszervezet segítségét is igénybe vette. A Derkovits Kollégiumban olyan elismert művészek tanítottak, mint Kmetty János és Beck András — utóbbi felesége Rajk László titkárnője volt, ami később a kollégium sorsára is hatással volt, hiszen a Rajk-per kirobbanásakor a kollégiumot megszüntették. Az elején azonban a környezet biztató volt, a kor legjobbjai, mint Rabinovszky Máriusz és Bortnyik Sándor, szívesen osztották meg tudásukat, sőt, Major Tamás is tartott beszédgyakorlatokat. Feledy osztálytársai között ott volt a későbbi neves könyvillusztrátor, Würtz Ádám is. Feledy maga is számos könyvet illusztrált pályafutása során, melyeket a szakma nem csupán illusztrációnak, hanem valódi képzőművészeti képzettársításoknak tartott.

Feledy számos élő és már elhunyt költővel alakított ki munkakapcsolatot, köztük Madách Imrével, József Attilával és Babits Mihállyal, ahogyan Kassák Lajos is hatással volt rá. A zeneszerző Bartók Béla szintén inspirálta munkásságát. Miután a Derkovits Kollégiumot megszüntették, a hallgatókat a Magyar Képzőművészeti Főiskolára irányították, ahol Szőnyi István osztályába került. Tanulmányait olyan neves művészek irányítása alatt folytatta, mint a felvidéki származású Pór Bertalan, valamint Koffán Károly, Hincz Gyula és Kmetty János. Fiatalon már Rómában vagy Párizsban akarta folytatni tanulmányait, és elnyerte a római Collegium Hungaricum ösztöndíját, azonban 1949-ben, a kommunista hatalomátvétel következtében a nyugati határok lezárultak, így álmai nem valósulhattak meg.

A szocialista blokk keretein belül Lengyelország, különösen Krakkó, vált az alkotó életének új színhelyévé, ahol a Képzőművészeti Akadémia falai között formálódott. Ez a tapasztalat gyökeresen megváltoztatta életét, nem csupán szakmai értelemben. Krakkóban Taranczewski és Fedkowycz festőművészek osztályában képezte magát, majd Andrzej Jurkiewicz és Konrad Srzedniczki mentorálása mellett mélyebben megismerte a sokszorosító grafika világát. 1953-ban szerzett diplomát Lengyelországban, és a grafikai technikák iránti szenvedélye olyan erősen hatott rá, hogy az életművében a grafika, a rajz, a rézkarc és a litográfia kiemelkedő szerepet kaptak. Így méltán válik a magyar grafika nagy előfutárainak, mint Derkovits Gyula, Vajda Lajos és Szalay Lajos, méltó követőjévé. Érdekesség, hogy az utóbbit Pablo Picasso is nagyra értékelte.

Kondor Béla, Csohány Kálmán, Kass János, Lenkey Zoltán, Reich Károly és mások együtt létrehozták a Miskolci Grafikai Műhelyt, amely a háború előtti művésztelep hagyományait kívánta továbbvivni. A művész 1955-ben Derkovits-ösztöndíjat kapott, majd öt év elteltével Munkácsy-díjjal ismerték el. 1975-ben érdemes művész címmel tüntették ki, három év múlva pedig a Kossuth-díj is az övé lett. 1958-ban bekerült a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnökségébe, ahol kezdeményezése nyomán megvalósult az Országos Képzőművészeti Kiállítás, amely az első alkalommal Budapesten kívül, Miskolcon zajlott. Ebből a rendezvényből nőtt ki az Országos Grafikai Biennálék sorozata, amelynek első eseménye 1961-ben valósult meg a Miskolci Nemzeti Színház társalgóiban, mivel a város nem rendelkezett megfelelő kiállítóhellyel. Az 1965-ös, III. Országos Grafikai Biennálé nagydíját Feledy Gyula nyerte el. 2000-ben, Feledy Gyulával, Bodonyi Csabával, Dobrik Istvánnal, Kabdebó Lóránttal, Petneki Áronnal és Selmeczi Györggyel közösen megalapította a Széchenyi Irodalmi- és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportját, amelynek vezetését is vállalta.

1989-ben Miskolc belvárosának egy varázslatosan hangulatos szegletében, egy barokk stílusú műemlék épületet adtak át Feledy Gyula rendelkezésére a Deák téren. E helyszínen alakították ki a művész állandó kiállítását. Az épület a Miskolci Galéria irányítása alatt áll, és a Feledy-ház azóta a város művészeti életének egyik meghatározó központjává nőtte ki magát. Itt nemcsak a helyi művészek alkotásait bemutató kiállításokat szerveznek, hanem a Művészeti Szabadegyetem és az Irodalmi Fonók című programok előadásait és beszélgetéseit is lebonyolítják. Különlegességét fokozza a ház kertjében kialakított Múzsák kertje, amelyet a Széchenyi Irodalmi- és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportja, a lillafüredi István nádor borlovagrend, valamint a Miskolci Galéria hozott létre, tisztelegve azok előtt a művészek előtt, akik jelentős mértékben hozzájárultak Miskolc szellemi és tárgyi örökségének gazdagításához.

„Tedd egyedivé a szövegedet” – írja Dobrik István az emlékkönyv bevezetőjében, amely 2009-ben jelent meg egy évvel a művész halála után. Feledy Gyula művészetének egyik meghatározó jellemzője a világos és sötét elemek, valamint a vonalas és foltszerű hatások egyidejű alkalmazása, ami drámai kontrasztokban nyilvánul meg. Sötét alaptónusú alkotásain a fehér szín olyan, mint egy bányászlámpa, amely az alagút mélyéből pislákolva világít. Művészete arra is jellemző, hogy egy-egy téma köré sorozatokat épített, hiszen számára egyetlen darab gyakran nem volt elegendő ahhoz, hogy teljes mértékben kifejezze a gondolatait. Ráadásul nem ritkán visszatért már feldolgozott témákhoz, új nézőpontból és friss megközelítéssel dolgozva fel azokat.

Érdemes megemlíteni művészi ars poeticáját:

A már korábban említett emlékkönyv mellett 1983-ban megjelenik a "Mai magyar művészet" című kismonográfia-sorozat 74. köteteként Láncz Sándor művészi pályafutásának részletes bemutatása. Miskolc városa már a következő évben díszpolgári címmel ismerte el munkásságát. Ezt a megtiszteltetést 2000-ben szülővárosa, Sajószentpéter is megadta neki. 82 éves korában, 2010-ben, vagyis 15 évvel ezelőtt távozott az élők sorából Miskolcon.