Erdélyi Mónika a YouTube-csatornáján "nyomasztó kérdésekre" adott választ, amelyek sokakat foglalkoztatnak. A műsor során őszintén osztotta meg véleményét és tapasztalatait, így a nézők betekintést nyerhettek a gondolataiba és érzéseibe. Az interaktív bes

Erdélyi Mónika nemrégiben friss videóval rukkolt elő a YouTube-csatornáján, amelynek címe: "NYOMASZTÓ KÉRDÉSEK, AMIKET MOST MEGVÁLASZOLOK ÉS KÉRLEK NE TEGYÉTEK FEL TÖBBÉ." A videóban Mónika izgalmas és sokszor kényes témákat érint, válaszolva a nézők által feltett kérdésekre, és egyben megkéri őket, hogy a jövőben kerüljék ezeket a kérdéseket.
A korábbi műsorvezető a videóban többek között hangsúlyozta, hogy a köztudatban élő hiedelmekkel ellentétben sosem fenyegette őket az a veszély, hogy elveszítik az otthonukat. Emellett rámutatott arra is, hogy nem igaz, hogy "telesírta a sajtót"; valójában nemcsak a házuk, hanem semmilyen más magánügyük kapcsán sem oszt meg többet a közönséggel, mint a magánélete egy nagyon szűk részét.
A házzal kapcsolatban szinte kizárólag marhaságok jelentek meg. Ez a dolog pár évvel ezelőtt volt, és akkor aztán tele volt vele a sajtó, hogy mi aztán megyünk a híd alá, mert még ilyet is olvastam. Szóval a teljes igazság az, hogy ennek a háznak mindig is az enyém volt a nagyobb része, tehát konkrétan a 70 százaléka. Megnézném én azt, hogy miért kellene nekem a híd alá menni akkor, ha egy vagyontárgynak a nagyobb részét birtoklom én. Mert itt egy egyszerű vagyonmegosztásról volt szó, ami folyamatban volt, és egy idő után rendeződött. És ennyi. Azt elismerem, hogy lehetett volna másképpen is intézni ezt a vagyonmegosztást, de hát ez nem rajtam múlt, és nem egyformán gondolkodunk erről a dologról
- magyarázta Erdélyi, hozzátéve: egyébként nincs szégyenkeznivalójuk semmi miatt, ezért nem nagyon kellene neki bevallani, elismerni vagy beismerni dolgokat, amiket nem mondhatna el, mert nem történik körülöttük semmi titkos.
Az édesanya hangsúlyozta, hogy a videóiban leggyakrabban Molli tűnik fel, mivel az idősebbik lánya nem rajong a nyilvános szereplésért. Családjukban senkit sem kényszerítenek a kamerák elé lépni, ha nincs kedvük hozzá.
Elmondása szerint azt is gyakran megkapja, hogy szegény Mollit folyton magával hurcolja és nem hagyja élni. A téma kapcsán a műsorvezető elárulta, hogy éppen a lánya szokta kinézni az utazásaik helyszínét, ő veszi repülőjegyeket és ő foglalja a szállásukat is.
Nem szükséges ráerőltetni a dolgot, hiszen ő is rendkívül vágyik az utazásra.
Hozzátette, örül annak, hogy a lánya szívesen tart vele, mert tudja, hogy eljön majd az az idő, amikor nem tudnak majd ennyi időt együtt tölteni.
Szokásos módon előkerült az a kérdés is, miből tudnak ennyit utazni. Erdélyi leszögezte, hogy talán nem mutatja meg, de sokat dolgozik, illetve nagyon spórolósan élnek. Mint mondja, nem úgy, hogy megvonják a szájuktól a falatot, vagy nincs mit felvenniük, de sokat spórolnak például ruhákon, mert megvárják, míg olcsón vásárolhatnak időtálló viseleteket.