Ezzel az animációs filmmel Kína végleg megnyitotta a kapukat a szórakoztatóipar előtt.

Kép: Beijing Enlight Pictures - Cheng / ChristopheL gyűjteménye az AFP jóvoltából.
Aki szereti a különféle nemzetek konyháját, az valószínűleg tudja, hogyha éttermet szeretne választani, mindig jó jel, hogyha az adott népcsoport nagy számban ül az asztaloknál. Én néhány napja tudom, hogy ez a jelenség biztosíték filmezéskor is, legalábbis a Ne Zha 2 kínai animációs film egyetlen, telt házas magyarországi vetítésére szinte kizárólag itt élő kínaiakkal telt meg az Uránia díszterme. Az Imázsia Kínai Filmhét vetítése előtt Gong Tao, a Kínai Népköztársaság Magyarországi nagykövete is beszédet mondott, egy kínai tévé pedig az aulában lézengő kaukázusi nézőket igyekezte megszólaltatni a Ne Zha 2-ről.
De miért van ekkora felhajtás egy kínai animációs film bemutatója körül? Ahhoz, hogy ezt alaposabban megértsük, érdemes egy kicsit elmélyedni a film eddigi fogadtatásában. A Ne Zha 2 ugyanis világszerte óriási sikert aratott, ami nem mindennapi teljesítmény a műfajban.
Ezek a számok és eredmények szinte felfoghatatlanok, azonban egy dolog biztos: a készítők keményen megdolgoztak a sikerért. Az első, 2019-ben bemutatott film olyan jól teljesített a jegypénztáraknál, hogy a készítők azonnal nekiláttak a folytatás megvalósításának. A kizárólag Kínában készült film mögött a stáblista alapján összesen 138 animációs stúdió és körülbelül 4000 ember állt, ráadásul a közel két és fél órás alkotás öt évig készült.
A film sikeréhez kétség sem fér, a Ne Zha 2 minden tekintetben mérföldkőnek számít. De milyen is valójában ez a mozi? Nyugati nézőként egyszerre lenyűgöző és kissé zavarba ejtő élményt nyújt. A probléma ott kezdődik, hogy sajnos nem láttam az első részt, és ez a második rész esetében nem csupán apró kellemetlenség, hiszen itt a történet ott folytatódik, ahol az első rész valószínűleg véget ért. Az európai vagy amerikai animációs filmekkel ellentétben, ahol gyakran önállóan is érthető a cselekmény, itt elengedhetetlen a korábbi ismeretanyag, hogy teljes mértékben értékelni tudjam a filmet.
A sztori alapját a kínai mitológia, azon belül is az Istenek beavatása című, 16. századi kínai regény adja, amit a készítők erősen átalakítottak. A történet szerint a címszereplő démon, Nezha, valamint egy Ao Bing nevű istenség elveszítik a testüket, a film pedig azzal indít, hogy mesterük új testeket alkot nekik. A folyamatba viszont hiba csúszik, ezért csak Nezha kap végleges testet, Ao Bing nem, ahhoz pedig, hogy ezt a hibát kijavítsák, Nezha testén kell osztozniuk, és meg kell szerezniük egy mágikus elixírt. Ehhez halhatatlanokká kell válniuk, amihez 3 próbát kell kiállniuk. A kacifántos előzmény, valamint széles körű kínai kulturális és történelmi ismeretek nélkül nehezen befogadható történetet valahogy így lehet röviden összefoglalni, de simán elképzelhető, hogy voltak részletek, amiket nem jól, vagy egyáltalán nem értettem.
A film alatt folyamatosan kapkodtam a fejem, mivel a cselekmény meglehetősen kusza volt, és a kínai nevek sem segítettek a helyzeten. Ugyanakkor világosan érződött, hogy a készítők mindent elkövettek, hogy a gyerekek és a nem kínai nézők is élvezhessék a Ne Zha 2-t.
A film tele van sziporkázó humorral, és noha mélyen elgondolkodtató üzeneteket hordoz, mégsem veszi magát túlságosan komolyan. Annyira nem, hogy isteneket, szenteket és egyéb ősi lényeket játszi ügyességgel alakít bohócokká, mindezt a dinamika fenntartása és a sodró lendületű cselekmény felfrissítése érdekében.
A film ugyanis a játékidő nagy részében iszonyatos tempót diktál, és ugyan a dramaturgia hasonlít a nyugati animációs filmekéhez, tele van csavarokkal, árulással, és olyan jelenetekkel, aminek már a puszta léptékét is nehéz leírni. A Ne Zha 2 ráadásul rendkívül bátor, sőt helyenként kimondottan brutális is. Hiába egy elsősorban gyerekeknek szóló alkotásról beszélünk, a harcjelenetekben folyik a vér, hullanak az emberek és démonok egyaránt, illetve komplett városok és hadseregek pusztulnak el, de sorra ölik meg a fontosabb szereplőket is.
A hangsúly egyértelműen a harcjeleneteken van, azokból pedig kapunk bőven, mindenki bunyózik, kardozik, csatázik mindenkivel. Itt jön képbe a hihetetlen lépték, hiszen jelenetről jelenetre istenségek, sárkányok vagy éppen démonvadászok és vízalatti szörnyek hadseregei csapnak össze monumentális jelenetekben.
Ami igazán kiemeli a Ne Zha 2-t a többi animációs film közül, az a lenyűgöző vizuális megvalósítás. Bár a jelenetek szépsége és részletgazdagsága már ipari normának számít, a harci és összecsapási jelenetek igazi mesterművek. A harcok koreográfiája elbűvölő, a karakterek kidolgozottsága pedig igazán kiemelkedő, hiszen a ruhák, páncélok és fegyverek mindannyian lélegzetelállítóan néznek ki. Ami pedig még ennél is figyelemreméltóbb, az a mozgásuk: úgy tűnik, mintha nem is animációt látnánk, hanem egy élő akciófilmet. Különösen fontos hangsúlyozni, hogy a Ne Zha 2 grandiózus volta szorosan összefonódik a kivételes animációs munkával, hiszen egy silányabb kivitelezés könnyen eltüntetné a film varázsát, és mesterkéltté, valamint olcsóvá tenné azt.
A film nyitányában máris sárkánykarom formájú portálokból zúduló láva árjában vonulnak a tengeri démonok a csatába, miközben az ősi istenség, aki vezeti őket, összecsap az ellenség soraiban harcolókkal. A Ne Zha 2 nem riad vissza az ilyen grandiózus jelenetektől; sőt, mesterien ötvözi a szórakoztatást a hihetőséggel, miközben sorra tárja elénk a látványos akciókat és izgalmas fordulatokat.
A Ne Zha 2 valóban egy rendkívüli műalkotás, amely nem csupán a gyerekek és szüleik, hanem az animációs és mozirajongók számára is kihagyhatatlan élményt kínál. Kína láthatóan megnyitotta kapuit a globális szórakoztatóipar felé, és ez a tendencia nem csupán a Ne Zha 2-re korlátozódik. Gondoljunk csak a tavaly megjelent Black Myth: Wukong című játékra, amely szintén kínai gyártású és a helyi mitológiát dolgozza fel, és máris óriási sikert aratott.
A végeredményt tekintve talán felesleges elemezni, hogy milyen mértékben befolyásolja a film sikerét a körülötte lévő cenzúra, hiszen a Ne Zha 2 enélkül is megállja a helyét. A sorozat fogadtatása alapján szinte biztosra vehető, hogy trilógia formájában folytatódik, hiszen a készítők nyitva hagyták a történet végét. A Ne Zha franchise pedig egyértelműen azt sugallja, hogy a készítők bőséges profitra számíthatnak a belőle származó termékek révén.