A régi parajdi sóbánya beomlásának kockázata továbbra is fennáll.

Bogdan Ivan kifejtette, hogy valószínű, hogy a régi bánya tetőzete idővel beomlik, de reményeik szerint ez a folyamat fokozatosan, hónapok alatt zajlik majd le. A szakértők ezért úgy határoztak, hogy nem siettetik a természetes eseményeket nehézgépek alkalmazásával. A miniszter kiemelte, hogy a jelenlegi kockázat nem érinti az újabb bányaterületet, ahol korábban turisztikai tevékenységek folytak. Jelenleg a Korond-patak elterelésén dolgoznak, miközben környezetvédelmi, vízügyi és bányászati szakemberek azon fáradoznak, hogy a lehető legkisebb ökológiai hatással kiszivattyúzzák a hétmillió köbméternyi vizet.
A helyieket jelenleg lajtoskocsikról látják el ivóvízzel. Fechet szerint literenként már egy gramm só is halpusztulást okozhat, két grammnál pedig elpusztul a teljes élővilág. A parajdi községvezetés közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy a régi bánya feletti területet továbbra is lezárva tartják, és a kitelepítések is érvényben maradnak.