Flórián téren zajló munkálatok: A bontási és állványépítési folyamatok párhuzamosan zajlanak, miközben megkezdődtek a javítási munkák is. - EgerHírek

Körülbelül két hónap telt el azóta, hogy március 1-jén lezárták a Flórián térnél a déli hidat. Azóta a HE-DO közreműködésével folyamatosan zajlanak a munkálatok a felüljárón és annak környezetében. A kivitelező a terveknek megfelelően jelenleg főként bontási és állványépítési feladatokat végez, és megkezdődtek az alépítmények javítási munkái is. A közutat és a villamosvágányokat védő függesztett állványzat már elkészült. A forgalomkorlátozások miatt a BKK arra kéri az utasokat, hogy amennyire csak lehetséges, a felújítás idején válasszák a közösségi közlekedést, ezzel csökkentve a környék forgalmi terhelését. Emellett javasolják a gépjárművel közlekedőknek, hogy a Flórián teret elkerülve válasszanak alternatív útvonalakat úti céljuk eléréséhez.
A Flórián téri déli felüljáró felújítása folyamatosan és az előzetes ütemtervnek megfelelően zajlik. A kivitelező szakemberei a híd március 1-jei lezárása óta elsősorban bontási, valamint állványépítési munkákat végeznek:
A kellemes tavaszi időjárásra való tekintettel megkezdődtek a bontási munkálatok a támfalszakaszokkal érintett területeken, valamint felépítették az állványzatokat is. Emellett sikeresen befejezték a közút és a villamosvágányok feletti függesztett védőállvány kialakítását, amely teljesen zárt, így a felújítás alatt semmi sem veszélyezteti az úttestet és a vágányokat.
Eközben a szakemberek hozzáláttak a déli felüljáró alépítményének javítási munkáihoz:
Az egyes támaszok fejgerendáin karbantartási munkálatokat végeznek; a vasbeton felületeken található laza, könnyen leváló betonrészeket eltávolítják. A megmaradt betonfelületeket gondosan felújítják, és pótvasalással kiegészítve, lőttbeton alkalmazásával biztosítják a szerkezet hosszú távú stabilitását.
Feltárták a pályalemez hibáit a szakértők
A felújítás márciusi kezdetekor elvégzett marási munkák során láthatóvá váltak a vasbeton pályalemez hibái. Annak állapotát, a károsodás mélységét és kiterjedését a felújításon dolgozó tervezők és mérnökök is vizsgálták, műszerrel mérték az esetleges sószennyezettségét.
A szakértők alapos állapotfelmérést végeztek a meglévő pályalemez helyzetéről, amely alapján pontosan meg tudják határozni, hogy milyen típusú javításokra van szükség, és ezek miként hatnak a kivitelezés ütemezésére. A cél az, hogy olyan biztonságos és korszerű műszaki megoldásokat válasszanak, amelyek lehetővé teszik, hogy a főváros és környéke közlekedésében kulcsszerepet játszó felüljárók évtizedeken át megbízhatóan és biztonságosan szolgálják az utasokat.
Elkerülhetetlenné vált a több mint negyvenéves felüljárók felújítása
A Flórián téri felüljárók utolsó felújítása 2002-2003-ban történt, és azóta a műszaki állapotuk drámaian romlott. A szennyeződések és a nedvesség hatására a szerkezet jelentős károkat szenvedett el: a pillérek körüli területek átázása következtében a betonacélok rozsdásodtak, és a betonfelületek is tönkrementek. A legnagyobb problémát a hőtágulási (dilatációs) réseknél, a pillérek körüli részeken, valamint az útpálya szegélyein felhalmozódott szennyeződések és nedvesség okozzák, amelyek tovább súlyosbítják a híd állapotát.
A beruházás során a szakemberek
kicserélik az útpálya burkolatát;kijavítják a vasbeton pályalemez hibáit;teljes szélességében felújítják a szigetelést, megszüntetve a pillérek feletti átázások okát;új vasbeton szegélyt építenek, amelyre új, biztonságosabb szalagkorlátot szerelnek;a hidak két végére új dilatációs szerkezetet és sarukat építenek be;kijavítják a vízelvezető rendszeren, a hídfők kőburkolatain és a pillérek, fejgerendák, támfalak betonfelületein keletkezett hibákat, mindemelletta régészeti leletek épségére is kiemelt figyelmet fordítanak.
A BKK mint beruházó és a főváros közlekedésszervezője mindent megtesz, hogy a várhatóan 2026 tavaszáig tartó felújítás idején is a lehető legjobban kiszolgálja az arra közlekedők igényeit, egyúttal biztosítsa a munkavégzéshez szükséges területet.
Szöveg forrása: BKK
Kép forrása: Magyar Építők.
#Flórián tér #He-Do
Ne hagyd ki a legfrissebb híreket! Kövess minket az EH Google Hírek oldalán, és légy mindig naprakész!