Hogyan lepte meg az FBI beépített ügynöke a műkincstolvajokat?
Évente körülbelül ötvenezer műalkotás kerül eltulajdonításra. Különösen súlyos eset történt egy bostoni múzeumban, ahol 13 festményt loptak el, azok összértékét pedig több mint félmilliárd dollárra becsülték. Az amerikai csapatok Bagdad elfoglalása után 15 ezer műkincset vittek el. Az FBI különleges egysége sikeresen visszaszerezte ezeknek a műtárgyaknak egy részét.
"Elhitettem vele, hogy én az a fajta ember vagyok, aki el tud adni egy Rembrandtot" - így nyerte el egy elítélt bizalmát az FBI beépített nyomozója.
Ronnie Walker hosszú éveken át tervezte, hogy beférkőzzön Jerry Christy, a hírhedt betörő bizalmába - emlékezett vissza a CNN.
Az oregoni nyomozó, aki a Szövetségi Nyomozóiroda műkincsbűnözési csoportjának egyik alapítója volt, mélyreható tudással bírta a művészettörténet világát. Képzése során arra specializálódott, hogy a lopott műkincsek piacán vevőként, hitelesítőként vagy akár orgazdaként lépjen fel.
Christy körül titkos nyomozás indult, mivel felmerült a gyanú, hogy több műalkotást, köztük Rembrandt egyik híres metszetét is sajátjaként tüntetett fel.
"Az a metszet volt a kapu, amely megnyitotta előttem a körét" - idézte fel Walker, aki közel harminc évnyi szolgálat után nemrégiben búcsúzott el az FBI-tól. Most, hogy már szabadabban beszélhet, megosztja tapasztalatait a betörők, tolvajok és hamisítók ellen folytatott harcáról.
A művészek örökségének védelme érdekében hozta létre saját intézetét, amely dokumentálja a műtárgyak eredetét, és katalogizálja az alkotásokat.
Az álcázott FBI-ügynök a festményekre fókuszált, amikor egy bizalmas közvetítő révén találkozott a bűnözővel. Fordult azonban a kocka, amikor Christy műértő cinkosa is képbe került.
Christy csupán arra volt igazán tehetséges, hogy a falakról leválassza a képeket, de azok valódi értékét sosem tudta felmérni. Ebben az ügyben kezdetben Walker nyújtott támogatást, hiszen, ahogy ő fogalmazott: "többet tudtam nála."
Christy egy időre eltűnt az FBI látóköréből, aztán kiderült, hogy épp börtönbüntetését tölti egy hétköznapi lopás miatt. A cellatársa - egészen véletlenül - Kurt Lidtke volt, egy kegyvesztett műkereskedő, aki azért került börtönbe, mert eladta ügyfelei képeit, csak éppen nem fizetett nekik.
Az orgazda, aki Seattle városának piaci viszonyait jól ismerte, pontosan tudta, hol rejtőznek a legértékesebb műalkotások. E tudás birtokában merész betöréseket tervezett a tolvajjal, szövevényes stratégiákat dolgozva ki, hogy megszerezzék a város kincseit.
"Több tucat gyűjteményre vetettek szemet, több százmillió dollár értékben" - idézte fel Walker, aki szintén "műkereskedőként" - Christy szabadulása után - kapcsolatba lépett a bűnözővel.
Christy egyik sikeres betörése után a cinkos Lidtke hívta fel a kollégájának tartott ügynököt, és három lopott képet kínált fel eladásra.
Ezen kívül "hosszú időt szenteltek" szakmai területeik alapos megvitatásának. Lidtke információi szerint a rejtett ügynök a kaliforniai impresszionizmusra specializálódott.
Azzal nyerte el a bizalmukat, hogy megígérte: túlad a lopott portékán - miközben már a következő, kiszemelt áldozatokról gyűjtött adatokat.
A soron következő betörés előtt az FBI csapdát állított, és letartóztatta a párost, akiket a beépített ügynök által összegyűjtött információk alapján újra elítéltek.
Amikor 2003-ban az amerikai haderő elfoglalta Bagdadot, a káosz és a fosztogatás szélsebesen eluralkodott a városban. A becslések szerint mindössze 36 óra leforgása alatt körülbelül 15 ezer műtárgyat vittek el az iraki nemzeti múzeumból, ami súlyosan rontotta az ország kulturális örökségét.
A Mezopotámiából származó, gipszből és mészkőből készült fogadalmi szobrok hasonló példányait állították ki a New York-i Metropolitan Museum of Artban, ahol a kurátorok fájdalmukat fejezték ki az Irakban elrabolt művészeti kincsek eltűnése miatt.
Ronnie Walker, aki 1996 óta tevékenykedik az FBI kötelékében, önként vállalta, hogy részt vesz egy iraki küldetésben, amelynek célja a rablások felderítése és a további fosztogatások megakadályozása. Bár az egyetemen üzleti adminisztrációt és számvitelt tanult, a művészettörténet és a kulturális örökség iránti szenvedélye sokkal inkább vonzotta.
A Szövetségi Nyomozóiroda végül egyetlen ügynököt sem küldött Irakba. Azonban miután az Egyesült Államokat számos kritika érte az iraki kulturális örökség védelmében tanúsított elégtelensége miatt, az FBI úgy döntött, hogy megelőzi a hasonló eseteket, és létrehozott egy speciális, művészeti egységet.
Walker a kis létszámú csapat egyik meghatározó alapítója volt. Ekkor vette kezdetét művészettörténeti továbbképzése, amely nemcsak szakmai szókincsének gazdagítására szolgált, hanem a műkincsekkel kapcsolatos üzleti ismeretek elsajátítására is bátorította.
A nyomozók nem csupán otthonok, galériák vagy régészeti helyszínek környékén elkövetett lopásokra összpontosítottak, hanem képesek voltak leleplezni a hamisítványok gyártására és csempészetére szakosodott hálózatokat is.
A Műkincsbűnözési Osztály az elmúlt húsz év során több mint húszezer kulturális értéket biztosított a jogi keretek közé, köztük számos, az iraki nemzeti múzeum gyűjteményéből eltűnt műtárgyat is.
A húsz év alatt összegyűjtött műtárgyak értéke már túlmutat az egymilliárd dolláron, ám a fosztogatók sokkal nagyobb nyereséget realizálhattak volna, ha a műveket a piacon értékesítik.
Ez az összeg is eltörpül a körülbelül kétmilliárd dollárra becsült "művészeti kollekció" mellett, amelyet az FBI egy kereskedőnél bukkant fel. Megdöbbentő módon minden egyes tétel hamisítványnak bizonyult.
Különleges érdekességek közé sorolható Theodore Roosevelt elveszett zsebórája, amelynek nyoma még az 1980-as években veszett el. Emellett egy korabeli muskéta is figyelemre méltó, amely a függetlenségi háború időszakából származik, és amelyet sikerült visszaszolgáltatni a törvényes tulajdonosának, a philadelphiai múzeumnak. Továbbá, egy japán műtárgy is helyet kapott a listán, amelyet az okinavai csata után, 1945-ben zsákmányoltak, de azt szintén visszaadták jogos tulajdonosának.
A Műkincsbűnözési Osztály egyik legnagyobb publicitást kapott esete az a pár rubin cipellő volt, amit egykor Judy Garland viselt Dorothy szerepében az Óz, a csodák csodája című filmben. Az egyik ékes lábbelit - a színésznő ugyanis négy párat váltott a forgatás alatt - 13 évvel azután találták meg, hogy ellopták egy minnesotai múzeumból.
Walker ebben az esetben mint műtárgyhitelesítő lépett fel a gyanúsított előtt, aki valójában nem a híres relikviát kívánta megőrizni, hanem csupán az egymillió dolláros nyomravezetői díjra akart pályázni. Az ügynök rengeteg időt töltött a Smithsonian Múzeum szakértőivel, ahol egy másik pár rubin cipő kiállítása is zajlott. Ők részletesen bemutatták neki, hogyan lehet pontosan azonosítani egy műtárgyat.
Ahogy egyre mélyebbre ásott a tudás tengerében, úgy vált egyre meggyőzőbbé érvelése. Számos, lopással és hamisítással összefonódó ügy fűződött Andy Warhol nevéhez.
"Személyiségének tanulmányozása, az általa felhasznált anyagok, eljárások és maga a kompozíció mélyebb ismerete sok olyan műveletben segítette, amelyben Walker beépített ügynökként vett részt.
Néha ő is magára öltötte a szerep jelmezét: fényűző, elegáns ruhákban tündökölt, akárcsak a műkincskereskedők, vagy éppen ellenkezőleg, letisztult, minimalistán öltözködött, mint egy dúsgazdag műgyűjtő, akinek annyi pénze van, hogy a külsőségek már nem jelentenek számára gondot.
Szerencsehozó amulettje egy Bob Ross által tervezett színes dizájnerzokni volt, ami szinte életre keltette a lábbelijét. Volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, hogy az életének végéhez közelít, hiszen a műkincsbűnözés sötét és zavaros világában a tét mindig magas. A helyzet különösen feszültté vált, amikor olyan emberekkel került kapcsolatba, akiknek a múltja nem fűződik erőszakhoz, de a sorsuk váratlan fordulatokat hozott.
"A műalkotás eltulajdonítása jellemzően a feladat könnyebbik része" - jegyezte meg Walker. A valódi kihívást a zsákmány értékesítése jelenti, hiszen a világon csak kevesen vannak, akik illegálisan beszerzett műtárgyakat szeretnének megvásárolni. Ráadásul a megbízható műkereskedők kifejezetten elzárkóznak az olyan alkotásoktól, amelyek kétes forrásból származnak.
A művészethez kötődő bűncselekmények toplistáján olyan tárgyak szerepelnek, amelyeket ma szinte lehetetlen lenne értékesíteni a legális piacon.
Ezek közé tartozik Pierre-Auguste Renoir híres festménye, amelyet egy 2011-es fegyveres rablás során tulajdonítottak el egy houstoni házból. Emellett ott van egy hárommillió dollár értékű Stradivari hegedű is, melynek eltulajdonítása 1995-re nyúlik vissza, amikor is New York egyik lakásából tűnt el.
A modern történelem legnagyobb műkincsrablása Bostonban zajlott, ahol a tolvajok az Isabella Stewart Gardner múzeumból tizenhárom értékes műalkotást loptak el. Az eltulajdonított darabok között olyan neves művészek festményei szerepeltek, mint Rembrandt, Édouard Manet és Edgar Degas. Az eltűnt műkincsek összértéke meghaladja a félmilliárd dollárt, ami ezt az esetet a művészet világának egyik legnagyobb bűntényévé emeli.
A lopott műalkotások között szerepelt Johannes Vermeer "A koncert" című festménye is, amelynek piaci értékét a szakértők akkoriban több mint 200 millió dollárra taksálták.
A holland mester, akinek nevét ma már sokan ismerik, mindössze 34 művével büszkélkedhet, amelyek napjainkban ismertek. Különös érdekesség, hogy a festő által 1664-ben létrehozott A koncert című alkotás azóta is rejtélyes módon eltűnt a művészettörténet sűrűjében.
Ha az Isabella Stewart Gardner Múzeumból ellopott műalkotásokról a világ bármely részén nyomra bukkannának az FBI művészeti különítménye azonnal akcióba lépne - mondta Walker. A bostoni múzeum igazgatótanácsa egyébként 10 millió dolláros nyomravezetői díjat ajánlott fel, csak hogy visszaszerezhesse értékes műtárgyait.
A bűnözőket mindig az anyagiak motiválják, bukásukban pedig nem kis szerepet játszik mohóságuk és kapzsiságuk.
Évente körülbelül ötven ezer műkincs tűnik el nyomtalanul. Bár a bűncselekmények száma az utóbbi évtizedekben nem mutatott drámai emelkedést, az elkövetők ügyessége és felkészültsége egyértelműen fejlődött.
A hamisítók nemrég még az elhunyt művészeknek - Mark Rothkónak, az amerikai absztrakt expresszionizmus keresett alkotójának, vagy Pablo Picassónak, a 20. századi avantgárd irányzat egyik legjelesebb festőjének - a képeit utánozták.
Manapság már a kortárs művészek hamisítása sem számít ritkaságnak – sőt, gyakran még életükben elkövetik ezt a csalást. A modern technológia ebben nagy szerepet játszik: léteznek olyan nyomtatási technikák, amelyek képesek utánozni az ecsetvonások finomságát és árnyalatait, így a végeredmény szinte versenyképes lehet a legjobb hamisítványokkal.
Miután Walker egész karrierjét a bűncselekmények megoldásával töltötte, visszavonulása után a megelőzésre fókuszál.
A hamisításnak két alapvető típusa van: az egyik a puszta másolat készítése, míg a másik egy új műalkotás létrehozása, amely a művész stílusát idézi, de eddig még nem került dokumentálásra.
A megoldás meglepően egyszerű: a katalogizálás. Walker vállalata az optikai mesterséges intelligencia terén élenjáró Alitheonnal lépett partnerségre, amely lehetővé teszi, hogy minden egyes műalkotásról egyedi, úgynevezett "digitális ujjlenyomatot" rögzítsenek. Ez a rendszer több ezer adatpontot gyűjt össze, beleértve a legapróbb felületi részleteket is, amelyeket a hamisítók nem tudnak reprodukálni.
A többletinformációval ellátott alkotásokat "katalógusban" rendszerezik, és így akadályozzák meg eltulajdonításukat. Ezek a képek ugyanis a műkincspiacon sokkal nehezebben értékesíthetők.
