Hogyan adhatjuk vissza a természetnek a művet?

Csatlós Asztrid kozmikus érzeteket keltő, légies és éteri kompozíciói a saját, szorongást kiváltó gondolataiból születtek, de fontos inspirációt nyújtott számára az a Szeged környéki földút is, ahol 2015 óta emberek százai keresnek menedéket éjszakánként, elmenekülve hazájukat sújtó háborúk és válságok elől. Művei egyszerre beszélnek az emberi szívósságról és sérülékenységről, miközben felfedezik az én és a világ közötti kapcsolat lehetőségeit is. A héten lehetőségem nyílt vele találkozni.

Már fiatal koromban is egyértelmű volt számomra, hogy a képzőművészet az a terület, ahol igazán otthon érzem magam. A színek, formák és textúrák világa mindig is lenyűgözött, és úgy éreztem, hogy ez az a kifejezési forma, amellyel a legjobban tudom közvetíteni az érzéseimet és gondolataimat. A művészet számomra nem csupán hobbi, hanem egy életstílus, amely folyamatosan inspirál és motivál.

Bár gyerekként mindig szerettem alkotni valamit, majd később a szüleimet sikerült rávennem, hogy részt vehessek olyan magánórákon, ahol festeni tanítanak, egy idő után megszűnt a vágyam, hogy képzőművész legyek, zongorázni kezdtem, majd az építőmérnöki középiskolában lakberendezői ambícióim voltak, aztán elvégeztem egy jelmez- és divattervező-képzést is. Huszonegy-két évesen jöttem rá végül, hogy mégis autonóm festészettel szeretnék foglalkozni, így jutottam el a pécsi egyetem Képzőművészeti Karára.

Ott miket festettél először?

Kezdetben a figurális ábrázolás világában kalandoztam, azonban fokozatosan eltávolodtam ettől a megközelítéstől, és a formák absztrakt dimenziói felé orientálódtam.

Az aktuális alkotói folyamatomban kulcsszerepet játszik a személyes tapasztalataimra való támaszkodás. Ezen belül a menekültválság, mint társadalmi jelenség, különösen fontos számomra, hiszen nem csupán egy globális probléma, hanem számos egyéni sorsot is magában foglal. A perszonális és univerzális dimenziók között való mozgásom során igyekszem a saját élményeimet összekapcsolni a szélesebb társadalmi összefüggésekkel. Ez a váltakozás lehetővé teszi, hogy a saját érzéseim és tapasztalataim révén mélyebb empátiát alakítsak ki a menekültek helyzete iránt, miközben megpróbálom a problémát egyetemes szinten is értelmezni. Az alkotás folyamán gyakran merülök el a belső világomban, reflektálva arra, hogyan hatnak rám a hírek és a történések. Ugyanakkor nem feledkezem meg arról sem, hogy a saját narratívám csak egy hang a sok közül, így igyekszem a művészeti kifejezésmódomat úgy formálni, hogy az tükrözze a kollektív tapasztalatokat is. Ezzel a megközelítéssel próbálom megteremteni a hidat a személyes és a társadalmi között, hogy a nézőkben is felébresszem a kérdéseket és az érzéseket, amelyek a menekültválság kapcsán felmerülnek.

Az egyetem során tudatosan formálódott a művészi utam, ám zavaróan éreztem, hogy a tanulmányok során a belső gondolataim szinte háttérbe szorultak, miközben a festészeti technikák domináltak. Ezért egy időre elengedtem a festést, és azon kezdtem el töprengeni, mi az, ami igazán lázba hoz. Ekkor vált számomra kiemelkedően fontossá a táj, valamint az azzal való viszonyom. Felfedeztem, hogy milyen gazdag párbeszédek bontakozhatnak ki a belső világom és a körülöttem lévő természet között. Műveim így a mély önismeret és a külvilágra való nyitottság közötti keresés fázisait tükrözik, lehetőséget adva a folyamatos felfedezésre és fejlődésre.

Hogyan találtál rá a témádra a tájon keresztül?

Szeged közelében, a csendes Szentmihálytelek falucskájában nőttem fel, ahol gyakran sétáltak ki velem a földútra. Ezt az ösvényt később saját elvonulásaim színhelyévé tettem. Ezen a nyomvonalon haladtak el a menekültek is, hátrahagyva maguk után az életük egy darabját. A táj, amely egyszerre volt semleges és kietlen, különös hatással volt rám: segített kiüríteni a gondolataimat, de ugyanakkor néha nyomasztóan hatott, mert nem kínált vizuális megnyugvást. Mégis, éppen ez a pusztaság tanított meg arra, hogy minden környezetben fellelhetők apró szépségek, amelyeket érdemes felfedezni. Ezeket a felfedezéseket beépítettem a művészeti kompozíciómba, miközben a képeim a menekültek bátorságát és kitartását is tükrözték.

A kompozícióim tájai valós helyszínekből merítenek inspirációt, mégis a személyes érzelmeim mély nyomot hagynak rajtuk. Így a látvány nem csupán a valóság tükre, hanem lírai mélységekkel, misztikus árnyalatokkal, vagy éppen utópisztikus és kozmikus érzésekkel telítődik. Minden egyes ecsetvonással egy új világ bontakozik ki, ahol a valóság és az álmok határai elmosódnak.

Az idő dimenzióinak fluiditását így érzékeltetem: az idő nem csupán egy lineáris vonal, hanem egy összetett hálózat, ahol a múlt emlékei néha váratlanul előtűnnek, míg máskor a jövő lehetőségei felett ábrándozunk. Ha ebből a perspektívából közelítünk a jelenhez vagy a térhez, rájövünk, hogy ezek sem statikusak; mindkettő folyamatosan változik, dinamikusan alakul. A látvány pedig ezt a változást próbálja megragadni, egyfajta fluiditást kifejezve, amely mindent összeköt.

Miként változik a motívumkészleted?

Először a képeimen azok a tüskés gyomnövények bukkantak fel, amelyek az említett földúton fellelt gazok előképei voltak. Hosszú időt töltöttem azzal, hogy elmélyedjek a szimbolikájukban, és érdekes párhuzamot figyeltem meg: míg a keresztény hagyományban ezek a növények nem találhatóak meg az Édenkertben, addig az arab kultúrában az erőt, a kitartást és az ellenállást szimbolizálják. Ahogy haladtam tovább a gondolataimmal, a motívumok elkezdtek szélesedni; megjelentek a skorpiófarkak, amelyek a csillagjegyemre is utalnak, valamint a drótkerítésre emlékeztető mintázatok és az indák, mindezek pedig számtalan értelmezési lehetőséget kínálnak. Az utóbbi időben egyre inkább foglalkoztat a kérdés, hogyan tudnám az emberi testet integrálni a kompozícióimba, hogy ezekben a mikrokozmoszokban organikus módon jelenhessen meg.

A képeiden az akvarell hátterek puhasága mellett jelen van egyfajta tüskésség is, ha a motívumaidat nézzük.

A skorpiókat nagyon veszélyes állatoknak gondoljuk, ugyanakkor valójában ez a pajzs a védelmi hálója. A képeimen is így jelenik meg ez, amit te tüskésségnek hívsz: egyszerre szimbolizálja a támadást és a védekezést. Háló- vagy kerítésszerű alakzatokat is festek, ezek egyszerre elválasztanak, ugyanakkor beburkolnak és kijelölik a határaidat.

A festményeid idővel átlépték a sík felület határait. Mi inspirált arra, hogy installációkban kezdd el gondolkodni, és milyen üzenetet kívántál közvetíteni ezzel a váltással?

Már az egyetemi éveim alatt is foglalkoztatott a gondolat, hogy miként léphet a festmény a síkból a térbe, miközben a környezetem folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy elég, ha csupán festek. Én azonban, a konvenciók ellenére, valami egészen más irányba indultam el: papírpépből akartam vázát készíteni, de aztán váratlanul a vászonra is ráfókuszáltam, ezzel különleges textúrát adva neki. Ez a lépés indította el a folyamatot, amely során néhány dobozmunkát is létrehoztam, de hamar rájöttem, hogy a festés élménye nélkülözhetetlen számomra, így újra akvarellekhez nyúltam. Ekkor kezdtem el azon töprengeni, hogyan hozhatnám vissza a természetbe ezeket a műveket. Így született meg az ötlet, hogy papírpépből egyfajta álcázó kereteket építsek köréjük, amelyeket a földúton "állítottam ki", majd megörökítettem azokat fényképezőgépemmel. Ahogy haladtam előre, ezek a formák egyre nagyobbá váltak, és ma már textileket is integrálok az installációimba, ezzel tovább gazdagítva a vizuális élményt.

Mi vonz az akvarellben?

Az egyetemi éveim alatt elsősorban olajjal festettem, és már akkor is kozmikus tereket álmodtam meg. Ehhez azonban jelentős mennyiségű hígítóra volt szükségem, hogy a festék szabadon terjedhessen. Az idő múlásával azonban egyre inkább éreztem, hogy a terpentines gőzökben való folyamatos létezés nem egészséges. Nagy vágyam volt, hogy ezt a festészeti nyelvet vegyszerek nélkül is kifejezhessem, ezért papíralapú munkákba kezdtem, ahol minőségi tintákkal kísérleteztem. A sok próbálkozás után felfedeztem, hogy az akvarell segítségével is elérhetem azt a légies, éteri hangulatot, amelyre törekedtem. Erre az alapra aztán konkrétabb, akrillal megfogalmazott rétegeket építettem. Korábban az atmoszférikus hatásokat pasztellel próbáltam megvalósítani, de mára ez is akrillá vált, amelyet airbrush technikával viszek fel a vászonra.

Hogyan választod ki a színeidet? Melyek azok az árnyalatok, amelyek kifejezik a stílusodat és hangulatodat? A színek sokat elárulnak rólunk, és a megfelelő kombinációk megtalálása izgalmas kihívás lehet. Figyelembe veszed az évszakokat, a trendeket, vagy inkább az érzéseidre hagyatkozol? Talán egy kedvenc művész vagy egy emlékezetes élmény inspirál? Az önkifejezés ezen formája lehetőséget ad arra, hogy a világot a saját szempontodból lásd és éld meg.

A színekről való gondolkodásomra nagy hatással van Keserü Ilona színhasználata, valamint a divattervezői múltam is. Mindig törekszem arra, hogy harmonikus színkombinációkat találjak, miközben igyekszem minden képbe beletenni valami olyan árnyalatot is, ami kibillenti a nézőt. Bizonyos színek időszakosan újra és újra előkerülnek, korábban a rózsaszínek és a pirosak domináltak, most a citromsárga tör megint a felszínre.

A zeneszerzés folyamata számomra egy izgalmas utazás, ahol a hangok szövevényes hálóját fűzöm össze. Először is, gyakran kezdem egy inspiráló dallammal vagy egy érzelmi impulzussal, ami megragadja a figyelmemet. Ezt követően kísérletezem a harmóniákkal és ritmusokkal, hogy megtaláljam a megfelelő atmoszférát. A különböző hangszerekkel való játék során új ötletek születhetnek, így a kreatív folyamat szerves része a felfedezés. Emellett gyakran hallgatok más művészeket, hogy új perspektívákat nyerjek, de mindig igyekszem megőrizni a saját stílusomat. A zene számomra nem csupán hangok összessége, hanem egy érzelmi kifejezésmód, amelyben a saját élményeimet és érzéseimet tükrözöm. A kompozíció végén mindig van egy átnézés és csiszolás, ahol finomítom a részleteket, hogy a végeredmény igazán összhangban legyen az elképzeléseimmel. Így születik meg az a zenei világ, amelyet szeretnék megosztani másokkal.

Rendszeresen időt szentelek a rajzolásnak, vázlatkészítésnek és a firkálásnak. Amikor egy új ötlet felbukkan, azonnal papírra vetem, hogy ne merüljön feledésbe. Ezek a kezdeti skiccek később alapul szolgálnak, amelyeken tovább dolgozom. Miután kialakult a végső elképzelésem, következik a háttér megfestése. Bár már az elején van egy kép a fejemben arról, hogy mi fog megjelenni, az akvarell technika miatt mindig számíthatok váratlan fordulatokra. Ebben a folyamatban van valami izgalmas, hiszen nem halmozhatok fel rétegeket úgy, ahogy azt akril vagy olajfestésnél tehetném; itt a kísérletezés és a felfedezés játéka dominál.

Miként ismerheted fel, hogy egy kép elkészült?

Az akvarell csak akkor működik, ha meg tudod őrizni a kép frissességét, már nagyjából kitapasztaltam ezt annyira, hogy tudjak önfeledten alkotni és ne azon görcsölni, hogy nehogy elrontsam a képet. Ismerem az anyagom, ezért jobban tudok fókuszálni arra, amit létre szeretnék hozni vagy a gondolataimra, jobban tudok flow-ban lenni. Persze azért van, hogy elrontok egy képet, amikor túlságosan teli van a fejem, és túl sok mindent akarok felvinni a vászonra, mert ezek a képek épp olyankor működnek, ha nincsenek túlmagyarázva, mégis megvan a mélységük.

Jelenleg éppen egy izgalmas projekten dolgozom, amely új kihívások elé állít. A terveim között szerepel, hogy még több tudást gyűjtsek, és új készségeket sajátítsak el, miközben felfedezem a kreatív oldalamat. Emellett szeretném több időt szentelni a hobbijaimnak is, hogy feltöltődjek és inspirációt nyerjek. Te mit csinálsz most, és mik a céljaid?

Jelenleg Pozsonyban egy rezidensprogram keretein belül dolgozom egy izgalmas performanszon. Az eseményhez egy nagyszabású installáció készül, amelyhez én magam komponálom a zenét, a természetből gyűjtött hangok felhasználásával. A performansz részeként egy felolvasást is tervezünk, amely angol és magyar nyelven fog elhangzani. Ezt követően Tállyán egy csoportos kiállításon veszek részt, amely a bolyongás és az otthonra találás témáit járja körül. Április végén pedig Ostravában fogok szerepelni kiállító művészként egy fesztiválon, ami újabb izgalmas lehetőséget nyújt a munkám bemutatására.