"Itt sokan úgy vélik, hogy ez a dallam a Sátán muzsikája."
Riport a világ egyik legveszélyesebb városából, Karacsiból, ahol a Black Sabbath vagy Slayer albumok beszerzése olyan, mint egy elérhetetlen álom. Mégis, néhány fiatal számára a metál zene az önkifejezés és az identitás megtalálásának színtere. A szegénység, az áramszünetek, a vízhiány és a terrorfenyegetettség közepette a Tabahi zenekar tagjai számára a zene nem csupán szórakozás, hanem a túlélés, a lázadás és a szabadság szimbóluma. De milyen hatással van mindez a vallási szélsőségek szemléletére? És miért tűnik lehetetlennek, hogy egy nyugati turnét szervezzenek ebben a zűrzavaros környezetben?
A Sahra-e-Fáiszál főút peremén állok, ahol Karacsi úgy izzad, akár egy túlhevült ólomtömb a kohó peremén. A levegőt beszívni meg olyan, mintha valaki nedves pokróccal törölgetné át a tüdőmet, miközben a forgalom zaja - a tuk-tukok nyikorgása, a lovaskocsik patáinak kopogása, a rozzant Suzukik dübörgése - szinte delíriumba ringatnak. Jobbra nem messze egy fehér kendőbe csavart holttest hever egy pickup platóján, körülötte gyászoló rokonok. Arcukon látszik, hogy már túl sok ilyen csomagot láttak.
Itt a halál nem egy mélyenszántó filozófiai probléma – inkább csak egy szerdai nap. Balra a koldusgyerekek: apró pénzért küzdő, mini hadseregként működnek. Egy motoros szinte közéjük vág, majd tovább robog, mintha mi sem történt volna. Ennek a káosznak a közepén állok én – a szétizzadt Motörhead pólómban, ami úgy tapad a bőrömre, mint egy második réteg. Izgatottan várom a találkozást a Tabahival, Pakisztán egyetlen thrash metal zenekarával.
"Szia, haver! Megismertelek a pólódról!" - harsogja Faiq, a Tabahi gitárosa, miközben félreáll a kocsijával az út szélén - bár az európai fejem talán árulkodóbb volt. Ahogy bepattanok mellé a rozoga Swiftbe, rajta egy Dio póló - láthatóan nagy becsben tartva. A legendás Holy Diver album borítója csak úgy vibrál. Mellette Daniyal, az énekes és basszusgitáros, egy Kreator pólót visel, a híres démonos képpel. Egy olyan országban, ahol a nyugati zenekarok koncertjei gyakorlatilag ismeretlenek - 2006-ban volt ugyan egy Bryan Adams-koncert Karacsiban, de itt véget is ér a lista -, ezek bizony nem csupán egyszerű textildarabok, inkább egy globális törzshöz tartozó hűségesküként értelmezhetők.
"Ti izgultok jobban, vagy inkább én?" - kérdezem, miközben a dugóban álló autóban a Death Spirit Crusher zúgása tölti be a teret, groteszk kontrasztot teremtve a karacsi utcák vibráló káoszával. Ez az élmény teljesen új számomra; Pakisztánban nem igazán hallgattam ilyen zenét, így minden egyes ütem egy új kihívást jelent.
Te vagy az első, aki nemcsak ismeri, de át is érzi, mit jelent számunkra ez a zene
„Tedd egyedivé a szövegedet!” – mondja Faiq széles mosollyal, miközben a kormányhoz dől, hogy elkerülje az autóút közepén álló, teletömött lovaskocsit. „Láttad élőben a Slayert, az Iron Maident és a fránya Mayhemet! Mi meg itt élünk egy olyan országban, ahol még a gitárok hangolását is úgy nézik, mintha valami bűnt követnél el” – folytatja Faiq. Az ő szemükben az én Slayeres élményeim igazán mesebeli tájakat festenek.
Faiq mosolya mögött ott lapul a keserű irónia – nem sír, csupán megállapít. A Tabahi gitárosa tisztában van vele: míg Nyugaton a metál a fiatalok lázadásának zenei hangszere, addig Karacsi utcáin ez a lázadás sokkal súlyosabb következményekkel jár. A kocsirádióból éppen a Run For Your Life című daluk harsog, amelynek szövege ("Run for your fucking life! Revive! Decide!" - Fuss a kibaszott életedért! Éledj újra! Dönts!) itt nem csupán költői kifejezés, hanem a mindennapi túlélés kihívásának nyers megfogalmazása. A zenekar neve, Tabahi ("pusztítás" urdu nyelven) nemcsak a német thrash legendák, mint a Destruction és Sodom iránti tiszteletet tükrözi, hanem egy egész generáció kiáltását is, akik a hagyományok súlya és a modern világ zűrzavara között küzdenek e közel húszmilliós gigametropoliszban.
A kocsi hátsó ülésén Daniyal épp a Thrash for Justice Tabahi album tokját matatja - a 2023-ban megjelent lemezt, amivel végre nemzetközi figyelmet kaptak. "Nekünk nem kell pirotechnika" - nevet, miközben a szélvédőn át egy újabb gyászmenetet pillantunk meg. "Itt tényleg minden nap egy Wacken fesztivál" - utalva a város káoszára és azokra a nyugati metál fesztiválokra, amelyekről csak YouTube-videókon és bootleg felvételeken keresztül hallottak.
Mindeközben szép lassan begurulunk Bhitiabadba, Karacsi egyik nyomornegyedébe. Faiq rám néz: "Ez most kemény lesz. Készen állsz?"
