Januártól új helyettes államtitkár veszi át a szakképzés irányítását.
Lezárult a titkokkal teli játék! Az utolsó maszk is lekerült, és végre felfedte magát a rejtélyes győztes, aki az Álarcos énekes trónjára lépett.
A közlemény szerint az új helyettes államtitkár jogász végzettséggel rendelkezik, 2023 januárjától a Szakképzési Szabályozási és Intézményirányítási Főosztály vezetőjeként tevékenykedett, ahol a közlemény szerint fontos szerepet vállalt a szakképzés fejlesztésében.
A 21. századi szakképzés átalakítását célzó program keretein belül 2024-ben figyelemre méltó fejlesztések kezdődnek. Az ország különböző pontjain 18 szakképzési centrum 31 intézménye kap támogatást, összesen 34 helyszínen valósulnak meg a beruházások. A program közel 96 milliárd forint értékű invesztíciót irányoz elő, mely jelentős előrelépést jelent a szakképzés terén.
A közlemény szerint 2024-ben is többen választották a szakképzést az általános iskola 8. osztályának elvégzését követően és így mintegy 325 ezer tanuló kezdte meg a tanévet a szakképzésben. A szakképzés során a fiatalok ösztöndíjban, majd később munkabérben is részesülnek, illetve munkakezdésüket követően immár a munkáshitel is rendelkezésükre áll.
A szakképzésért felelős helyettes államtitkári pozíció Pölöskei Gáborné 2024. október 31-ei nyugdíjba vonulásával üresedett meg - áll a közleményben.