Kárpátalja egy varázslatos múltja: Saján festői völgyeiben hűsítő fürdőzéseket tartott, míg Huszton a hegyek csúcsait hódította meg. Kölcsey Ferenc máramarosi kalandjai során nemcsak a természet szépségeit fedezte fel, hanem a lélek mélységeit is.

Minden év január 22-én különleges módon emlékezünk meg a magyar kultúra napjáról. Ez az ünnep nem véletlenül éppen erre a dátumra esik: 1823-ban ezen a napon Kölcsey Ferenc Szatmácsekén véglegesítette a Himnusz kéziratát, amely nem csupán a zenei örökségünk része, hanem a nemzeti identitásunk szimbóluma is.

A mai napon megemlékezünk róla rovatunk keretein belül.

A reformkori költő, politikus és nyelvújító számos szállal kötődött Kárpátaljához: hivatalos ügyeit és postáját Beregszászban intézte, emellett rokonai éltek Huszton, Visken és Tiszabökényben.

1825 májusában, egy rokoni látogatás keretében, a Visk melletti Saján gyógyfürdőbe érkezett, ahol a savanyúvizes forrás segítségével próbálta enyhíteni gyomorbántalmait. Az útjával kapcsolatban csupán néhány részlet maradt fenn, de a feljegyzések szerint Huszton Jászay Mihály római katolikus plébánosnál töltötte az estét, ahol vacsorát fogyasztott el.

Egy másik szempontból megközelítve, tudjuk, hogy ebben az időszakban látogatta meg a huszti vár romjait. A felfedező kirándulás után született meg a "A romos falak között, ahol az idő megállt, egy régi vár rejtőzik, amelyet a történelem szele már régóta simogat. A kőből épült tornyok, mint ősz öregapák, mesélnek egy letűnt kor dicsőségéről és harcairól. A napfénytől megcsillanó ablakok, mint titkos szempárok, figyelik a világot, míg a szél susogása a múlt titkait suttogja a fák ágai között. Itt, a ködbe burkolózó udvaron, a lélek időtlen nyugalomra lel, és a képzelet szárnyra kap, hogy felfedezze a vár rejtett zugait, ahol még mindig ott élnek a legendák." című vers, amelyet évekkel később, 1831 decemberében, Szatmárcsekén átdolgozott, és így látta napvilágot a "Huszt" című költemény.

A romos falak között, ahol az idő megállt, egy régi vár rejtőzik, amelyet a történelem szele már régóta simogat. A kőből épült tornyok, mint ősz öregapák, mesélnek egy letűnt kor dicsőségéről és harcairól. A napfénytől megcsillanó ablakok, mint titkos szempárok, figyelik a világot, míg a szél susogása a múlt titkait suttogja a fák ágai között. Itt, a ködbe burkolózó udvaron, a lélek időtlen nyugalomra lel, és a képzelet szárnyra kap, hogy felfedezze a vár rejtett zugait, ahol még mindig ott élnek a legendák.

Bús romjaidon, ó Huszt vára, itt megpihenek,

Csend honolt, miközben a felhők takarásából kibújt az éjjeli hold, ragyogva megvilágítva a világot.

A szél fújdogál, a fal repedezik, s a visszhang szüntelenül visszatér.

A szirt erdeje között zúgott a lábam alatt a természet titkos dallama.

S szívem hevesen zakatolt, és a könnycsepp, ami szemeimben gyülekezett,

Titkosan hanyatló szent Haza, neked adtam szívem minden cseppjét.

A Viski látogatásának emlékére 2003-ban emléktáblát avattak a helyi magyar tannyelvű Kölcsey Ferenc Középiskola falán. Ezt követően, 2016-ban a huszti vár területén is állítottak egy szobrot Kölcsey Ferenc tiszteletére. Az emlékmű ifj. Hidi Endre tehetséges szobrászművész és keramikus keze munkáját dicséri.

A fenti régi képeslapon a viski várhegyfürdő Ilona fürdőháza látható.