Feltárult, hogy idén melyik pornó műfaj hódította meg a magyar közönséget, és meglepő módon nem az, ami a tavalyi évben a legkeresettebb volt.
Magyarországon a MILF kategória a legkeresettebb a felnőtt tartalmak között, és még mindig nem szerepelünk a húsz legnagyobb pornófogyasztó ország között. Ezt többek között a Pornhub 2024-es évértékelése is megerősítette.
A Pornhub elemzői évente több milliárd látogatás adatainak részletes feldolgozásába fognak, hogy feltárják, mely tartalmak formálták az adott év trendjeit és preferenciáit.
Ahogyan az előző évek során megszokhattuk, 2024-ben is a hentai bizonyult a legnépszerűbb keresési kifejezés világszerte.
A hentai az eredeti értelme szerint perverzet jelent, és ezt a kifejezést használják a szexuális jeleneteket tartalmazó anime- és mangafilmekre is. 2014-ben még csak a 10. legtöbbet keresett kifejezés volt, de a népszerűsége azóta is töretlen, az elmúlt négy évben mindig a hentai végzett a lista első helyén.
Ahogy tavaly, úgy 2024-ben is a MILF (szexuálisan vonzó, idősebb nők) volt a második legkeresettebb kifejezés. A harmadik helyen viszont változás történt: míg tavaly a leszbikus foglalta el ezt a helyet, addig idén a pinay (filippínó nő) lett a harmadik legkeresettebb kifejezés. A népszerűsége valószínűleg annak köszönhető, hogy egyre többen néznek pornót a Fülöp-szigeteken.
Kis átrendeződés történt a legkeresettebb pornószínésznők rangsorában. Az idei évben Angela White került az első helyre, míg a tavalyi győztes, Abella Danger, a második pozícióra csúszott vissza. A dobogó harmadik fokát pedig Violet Myers foglalta el, ezzel új színt hozva a listába.
A forgalmi statisztikák alapján az Egyesült Államok idén is megőrizte vezető pozícióját, míg Franciaország a második helyre lépett előre. A tavalyi második helyezett, a Fülöp-szigetek, most a harmadik pozíciót foglalja el. A Pornhub elemzése szerint az idei párizsi olimpia látogatói jelentősen hozzájárultak Franciaország forgalmi adatainak növekedéséhez.
A kelet-közép-európai régióból idén is Lengyelország (12.) és Ukrajna (15.) fért be a húsz legnagyobb pornófogyasztó ország közé.
A világ legkeresettebb kifejezései között nemcsak a MILF dominál, hanem ez a kategória a legnagyobb népszerűségnek is örvend. Ezt követi az anális, a japán, valamint a leszbikus tartalom, amelyek szintén jelentős érdeklődést generálnak.
A Pornhub által készített térképen egyértelműen látszik, hogy 2024-ben Magyarországon a MILF kategória volt a legnépszerűbb választás.
Ahogyan Szlovákiában, Csehországban és Nagy-Britanniában is tapasztalható, az oroszok és a dél-amerikaiak egy része az anális lehetőségeket részesítette előnyben.
Idén két országban is a női pornófogyasztók voltak többségben: a Fülöp-szigeteken (59 százalék) és Argentínában (51 százalék), a többi országban a férfi pornónézők vannak többen. Összességében a női nézők aránya 2024-ben 38 százalék volt.
A látogatók jelentős része továbbra is mobiltelefonon nézi a felnőtt tartalmakat: az idei évben a forgalom 90,5%-a telefonos eszközökről érkezett, míg csupán 7,9% származott számítógépekről és laptopokról.
Idén egy átlagos felhasználó körülbelül 9 percet és 40 másodpercet töltött a Pornhubon, ami 29 másodperccel rövidebb időt jelent a tavalyi évhez képest.
Egy korábbi felmérés alapján a Pornhub ott van a 21. század legbefolyásosabb techcégeinek élbolyában, az igazi probléma azonban jelenleg egyértelműen nem ez az oldallal. Sokkal fontosabb az, hogy az ártalmatlan pajkosság imidzsére építkező oldalról egyre gyakrabban derül ki, hogy nem pusztán platformot biztosít a nemi erőszaknak, a gyakran kiskorú lányok kizsákmányolásának és a beleegyezés nélkül készített videóknak, hanem pénzt is keres az ilyen videókból. A témáról itt írtunk bővebben.
A szexuális kapcsolatokkal foglalkozó részletes anyagunk arra világít rá, hogy sokan szenvednek a szexuális aktivitás hiányától, amikor pedig van is ilyen élményük, gyakran csalódottak. Ezt a jelenséget röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy a szexualitással kapcsolatos elégedetlenség nem csupán egyéni problémákra vezethető vissza, hanem szélesebb társadalmi kontextusban is értelmezendő. Ezt a nézetet számos kutatás támasztja alá: például egy felmérés szerint az Egyesült Államokban a 18 év feletti lakosság 26%-ának az elmúlt évben nem volt szexuális tapasztalata. A globális trendek is aggasztóak, hiszen az emberek közötti intimitás mértéke folyamatosan csökken, a legutóbbi évtizedben pedig 20-30%-kal apadt az aktív szexuális életet élők aránya.
Másfelől viszont egyre felszabadultabban beszélhetünk a vágyainkról, és a WHO a szexuális jóllétet alapvető faktorként határozza meg az egyének, a párok és a családok egészségének szempontjából is. De ha olyan szabad és fontos a szex, miért kérünk egyre kevesebbet belőle? Hogyan változott a testünkhöz, a másik ember testéhez, az intimitáshoz való viszonyunk? Megvizsgáltuk, hogyan hatnak az elmúlt évtizedek társadalmi és kulturális változásai a szexuális életünkre.