Az I. kerület legősibb épületében egy különleges hármas fogalom valósult meg: kolostor, kupleráj és színház. Ez a sokszínűség nem csupán az épület történelmi jelentőségét emeli ki, hanem a múlt rejtett titkait is feltárja. Az egykori kolostor falai között

A Vörös Sün Ház mai arculata a 18. századra nyúlik vissza, amikor is a korábbi, 13. századi gótikus épületek harmonikus egyesítése révén nyerte el végső formáját. Története rendkívül izgalmas és fordulatos, tele meglepetésekkel és érdekességekkel, hiszen egykoron mindenféle tevékenység középpontjában állt.

Nem meglepő, hogy egy 800 éves épület, amely már az 1200-as évek második felétől áll a helyén, számos történelmi esemény tanúja volt. Ennyi idő alatt és különböző korszakok során elkerülhetetlen, hogy sokféle dolog történjen benne. Az épület, mint egy szilárd tanú, átvészelte a törökök invázióját, Buda visszafoglalását, sőt még a II. világháború viharait is. Olyan, mintha senki nem akarta volna bántani, és minden nehézséget megúszott. A 18. században ugyan hozzányúltak, és számos épületet egyesítettek, ám a külső megjelenését ez nem változtatta meg lényegesen. Ma már az I. kerület legöregebb épületeként tartják számon, melynek néhány eleme a 1260 körüli gótikus házakból származik. Az épület történetét számos emléktábla őrzi, köztük egy különösen figyelemre méltó darab, amely 1866-ban került a falára, és amely a múlt egy szeletét idézi fel.

A Vörös Sün Ház egy impozáns saroképület, mely három különböző irányból kínál bejáratot: a Hess András tér, a Fortuna utca és a Táncsics Mihály utca felől egyaránt megközelíthető. Első pillantásra a ház nem tűnik különösebben figyelemre méltónak; puritán, klasszicista stílusa minden egyszerűségében megjelenik, ám a múlt titkai itt is felsejlenek, hiszen a középkori épületek néhány jellemző eleme – mint például az ablakkeretek és ajtónyílások – még mindig felfedezhető rajta. A ház különös elnevezése sok kérdést felvet: honnan származik ez a név, és miért éppen így hívták? A válasz a történelemben rejlik: a Vörös Sün fogadó 1696-ban nyitotta meg kapuit, a törökök kiűzése és a ház helyreállítása után. Ez volt a Budai Várnegyed egyetlen fogadója hosszú ideig, ami azt sejteti, hogy az utazók és a szállást keresők körében nagy népszerűségnek örvendett. A Vörös Sün fogadó egészen 1805-ig működött, és érdekes módon, a homlokzatán látható Vörös Sün dombormű csak ezt követően került a mai, jól látható helyére, így emlékeztetve az arra járókat a ház gazdag történetére.

A mai épület elődjei - összesen négy gótikus ház - az 1200-as évek második felében épültek fel. Első ismert tulajdonosa az 1300-as évek első felében Kont Miklós volt, aki Nagy Lajos pohárnokmestere volt, majd nádor. Halála után az épület pálos szerzeteseké lett, nekik a nádor özvegye ajándékozta a házat. Mivel itt őrizték Remete Szent Pál egyik ereklyéjét, így ebben az időszakban Remete Szent Pál testét őrző házként emlegették a későbbi Vörös Sün Házat. A törökökkel kétszer is rosszul járt az épület: akkor is megsérült, amikor megérkeztek a hódítók, és akkor is, amikor kiűzték őket Budáról meg az országból. Talán némi kárpótlást nyújthatott, hogy az épület előtti téren lelte halálát Buda utolsó török kormányzója, Abdurrahmán Abdi Arnaut pasa.

Az épület története a török kiűzése után kezdett igazán érdekes fordulatokat venni. Ekkoriban a ház sokak birtokába került: először Petrovay László, Pest-Pilis vármegye alispánja tudhatta magáénak, majd az esztergomi káptalan vette át, sőt, rövid időre még egyetem is működött falai között. Fokozatosan a környék kulturális központjává vált, ahol a látogatók meg is pihenhettek. Az első jelentős átalakulás 1764-ben következett be, amikor a kertben tánctermet alakítottak ki. Ezt követően Felix Berner, egy osztrák színigazgató javaslatára színpadot emeltek a helyszínen. Itt került megrendezésre az első budai színházi előadás, aminek hatására nem sokkal később az épületbe költözött az első magyar gyermekszínház, a Verner Színház. 1773-ban Nöpauer Máté építőmester vásárolta meg az ingatlant, és szinte azonnal benyújtott egy kérelmet a városi tanácsnak, amelyben a nagyteremben bálok rendezését kérte. A városvezetés azonban elutasította az ötletet, kijelentve, hogy Budának nincs szüksége vigadóra. Tíz év elteltével azonban a helyzet drámaian megváltozott.

1783-ban a helytartótanács Pozsonyból Budára költözött, ami jelentős változásokat hozott a város életébe. Az új politikai központként való működés következtében drámaian megnőtt az érkezők száma, így a városnak sürgősen több szálláshelyre volt szüksége. Ennek érdekében a városvezetés arra kötelezte a helyi szállásadót, hogy korszerűsítse és bővítse fogadóját. Meglepetésre azonban a tulajdonos nem tett eleget a hatósági felszólításnak. 1789-re a helyzet még tovább bonyolódott, amikor az épületet bérbe adta, s ekkor néhány bővítési munkálatra is sor került. Ekkor költözött ide Meyer Johann fogorvos rendelője, amely olyan népszerűségnek örvendett, hogy folyamatosan terjeszkedett, egyre több helyet elrabolva a fogadótól. Ennek következtében a fogadó 1805-ben végleg bezárta kapuit. 1810-ben viszont az épület jelentős átépítésen esett át, amelynek során klasszicista külsőt kapott, ami a mai napig meghatározza megjelenését.

A Vörös Sün Ház jelentősége az évek során jelentősen megkopott, és mára csupán egy a Várnegyed számos épülete közül. A 20. század elején kabaré éltette a falait, majd a bordélyház szerepét is betöltötte, egészen 1938-ig, amikor a hatóságok bezárták. A II. világháborút viszonylag ép állapotban átvészelte, majd 1959-ben felújították, később pedig a rendszerváltás idején újabb renováción esett át. Az 1970-es években az egykori fogadó mosókonyhájából ételbárt alakítottak ki. Ma egy népművészeti bolt és egy kávézó várja a látogatókat az épületben, ám sokan nap mint nap elhaladnak mellette anélkül, hogy észrevennék. Csak a nagy méretű falakra kihelyezett emléktáblák utalnak arra, hogy milyen régóta őrzi titkait ez a történelmi ház, amely rengeteg esemény szemtanúja volt.