A független értelmiségiek létezése manapság egy izgalmas kérdés, hiszen a társadalmi és politikai környezet folyamatosan változik. A függetlenség fogalma sokszor árnyalt, hiszen a különböző szakterületeken dolgozók eltérő mértékben és módon képesek megőri
Kedves Olvasó, biztosan nem fogja csak az én kedvemért a Byung-Chul Han (BCH) legújabb művét, az "Infocracy"-t elolvasni, amely most debütált magyar nyelven. A magyar társadalomban ráadásul egyre inkább hiányzik a közös, kortárs filozófiai élmény, ami szomorú valóság. Ha egyáltalán beszélhetünk intellektuális közösségről, meg kell kérdőjeleznünk, hogy egyáltalán létezik-e a "public sphere" fogalma a magyar kontextusban. Itt érdemes megállni egy pillanatra. A "public sphere" nem összekeverendő a "közszférával", amely inkább a gazdaság egy részét takarja. Itt valami egészen másról van szó. Jürgen Habermas a hatvanas években úgy határozta meg a "public sphere"-t, mint azt a virtuális agórát, ahol a polgárok vitái során formálódnak a vélemények a közügyekkel kapcsolatban. Most, kedves Olvasó, aki lassan mintha a jogi képviselőm lenne, talán már fel is tette a kezét, hogy hiszen ott a Facebook, ami éppen egy ilyen virtuális agórának tekinthető; nehezen képzelhető el ennél virtuálisabb helyszín. Miért is lamentálok tehát a "public sphere" hiányáról, amikor az orrom előtt ott van ez a platform?
2. Habermas szerint a "public sphere"-ben racionális diszkurzus folyik. A kedves Olvasó még mindig biztos abban, hogy a Facebook "public sphere" a habermas-i értelemben? Ez a racionális diszkurzus pedig független különböző állami és piaci aktorok befolyásától mentes kommunikációt jelent. A kommunikáció alatt pedig Habermas nem egészen azt érti, hogy mindenféle idiotikus mémeket és kétsoros "top fan" badarságokat copyznak be olyan polgártársaink, akik digitális törzsek (BCH) harcosainak képzelik magukat. Habermas egy egész könyvet, meg gondolom a fél életét, szentelt annak, hogyan működik a "communicative action", BCH pedig leginkább azt magyarázza el az Infocracy-ban, hogy miért nem lehetséges már a "communicative action".
3. A "communicative action" feltételezi a community-t, a közösséget, amely közösség egyénekből áll, akik figyelnek egymásra. Ahogy BCH írja: a demokrácia az egymásra figyelő emberek közössége. Remélem, hogy a kedves Olvasó meg sem próbálja a Facebook-ot valóságos közösségnek, és főleg egymásra figyelő egyének közösségének gondolni. BCH azt írja, hogy a modern társadalom kibékíthetetlen identitásokra dezintegrálódik, ahol értelmét veszíti a Másik, mint a kommunikáció alanya. Egyáltalán a Vélemény nem válik világosan el az Identitástól, amit kommunikációnak gondolunk az az Identitás folytonos megerősítését jelenti. És mi az, aminek tényleg semmi jelentősége sincs a Facebook-on és általában a magyar politikában? Az Igazságnak.
BCH többször is hivatkozik Hannah Arendt munkáira, különös figyelmet szentelve a "Truth and Politics" című művének. Arendt ebben a művében rendkívül kifejezően fogalmazza meg: "it...". Az ő gondolatai mélyen rezonálnak a politikai igazság és a valóság összetett viszonyában, ami napjainkban is igen aktuális kérdéseket vet fel.
is the ground on which we stand and the sky that stretches above us' (az "it" az igazság). Ha egy társadalomban az Igazság elveszíti az értékét, hiszen az Identitás fenntartásának akadálya lehet, a racionális diskurzus értelmét veszíti. Itt BCH a "freedom of speech"-et (ami nagy vonalakban létezik a modern társadalmakban) a "freedom of truth"-szal veti össze és Foucault-t idézi, aki a parrhesia-ról (παρρησία, tökjó, Platón kedves szava), az igazság kimondásának erkölcsi kötelméről beszél, amit megkülönböztet az isegoriától (ἰσηγορία), ami a vélemény kimondásának szabadságát jelenti a demokratikus társadalomban. Ha egy társadalom számára fontosabb az Identitás, mint az Igazság (mely igazságot a Másik szemszögéből is vizsgálnunk kell, a racionális diskurzus céljaként kell felfognunk, nem az Identitás fenntartásának eszközeként), akkor nincs parrhesia sem.
5. Az igazság keresése a független értelmiségi fő célja, nem pedig az identitás megerősítése. Az "független" kifejezés itt inkább "autonóm" jelentéssel bír. Az autonóm egyénnek lehet identitása, de ez nem azonos a véleményeivel; számára az igazság mindig elsőbbséget élvez az identitás felett. Kijelentései nem zárt ideológiai keretek között fogalmazódnak meg, hanem a logikai érveléshez hasonlóan nyitottak. Figyelembe veszik a másik fél véleményét is, és olyan környezetben születnek, ahol az érvek és ellenérvek szabadon ütközhetnek, lehetővé téve ezzel az igazság feltárását. Facebook, hát igen...
6. A független, vagyis autonóm értelmiségi létezése elengedhetetlenül összefonódik az autonóm társadalom megvalósulásával. Ennek a társadalomnak az alapja az a Lebenswelt, amelyet Habermas Husserl nyomán definiál. Az Életvilág nem csupán egy absztrakt fogalom, hanem a közös környezetünk, az a közeg, amelyben kollektív Ágensként létezünk. Ha ez a közös alap eltűnik, akkor az Igazság fogalma is értelmét veszti, hiszen az Igazság lényegében a Lebenswelt-re vonatkozik. BCH nézete szerint a mai társadalomban a Lebenswelt már nem létezik egységes formában; helyette különböző csoportok számára eltérő Lebensweltek alakultak ki, ráadásul ezek gyakran digitális konstrukciók. Ezek a világok nem rendelkeznek tartós jelleggel, csupán pillanatnyi jelenségek, amelyek keletkeznek és eltűnnek. Habermas által említett grounding, vagyis a stabil alapok keresése, így már nem releváns. Ha a kedves Olvasó még mindig velem tart, egy kis örömet is hozhat a figyelmébe: Harnad professzor annyira felháborodott Orbán "illiberális demokráciáján", hogy lemondott az MTA külső tagságáról.
7. Tehát… A magyar független és autonóm értelmiségi szerep alapvető feltételei nem teljesülnek. A magyar Lebenswelt, a társadalom, sőt még az állam is a törzsi viszonyok részévé vált. Az identitás, amelyet a korpulens illiberális férfiú dominál, mindent elural, a parrhesia fogalma gyakorlatilag értelmetlen, az igazság pedig teljesen leértékelődött. A "communicative action" tere nem létezik többé, így sem igény, sem lehetőség nincs a racionális diskurzusra; a "public sphere" mára csupán illúzióvá vált. Ennek következtében a független és autonóm értelmiségi szerep is csupán egy fantázia. A befektetés nem éri meg (hiszen az életünket is kockáztatnunk kellene, és a parrhesia nem hullik az ölünkbe), a szükséges feltételek hiányoznak.
