P. Diddy ügyében megszületett a végső ítélet: az öt megfogalmazott vádpont közül kettőben bűnösnek találták.

Szövetségi esküdtszék hozott ítéletet az amerikai rapper, Sean "Diddy" Combs ellen indult büntetőperben, ahol a bűnszervezet működtetése és nemi emberkereskedelem vádjával állt bíróság elé. Combsot többek között azzal vádolták, hogy nőket kényszerített szexuális aktusokban való részvételre, amelyek során a vádak szerint más férfiakkal is kapcsolatba kerültek. Az esküdtszék végül minden vádpontban döntött, Combs elkerülte a legsúlyosabb vádat, de bűnösnek találták prostitúció célú szállítás és egyéb bűncselekmények vádjában, így több éves börtönbüntetésre számíthat.
Egy amerikai szövetségi esküdtszék döntést hozott Sean Combs (ismertebb nevén P. Diddy) ellen indított büntetőperében, amelyben a rapper bűnszervezet működtetésével és nemi emberkereskedelemmel szemben állt vád alatt – írja a CNN. Az ügyészség állítása szerint Combs egy zárt, éveken át működő és erőszakos struktúra feje volt, amelynek keretein belül nőket kényszerítettek arra, hogy részt vegyenek a "Freak Off" néven ismert, többszereplős szexuális aktusokban, gyakran más férfiakkal, Combs tudtával vagy irányítása alatt.
Az 55 éves P. Diddy összesen öt vádpontban állt bíróság elé: egy esetben bűnszervezetben való részvétellel, kettő-kettő esetben pedig emberkereskedelemmel, valamint prostitúció célú személyszállítással vádolták.
A hosszúra nyúlt bírósági tárgyalássorozat után az esküdtszék megszülte az ítéletet Sean "Diddy" Combs ügyében. Az amerikai hiphopmogult öt vádpontban állították bíróság elé, az ítéletek így alakultak:
Az ítéletek alapján Combs elkerülte a legsúlyosabb, életfogytiglani büntetést érő vádpontokat, de így is több éves szabadságvesztés várhat rá - a pontos büntetés kiszabása a következő hetekben várható. A Sky News információi szerint a maximális büntetése 10 év börtön lehet.
Május elején kezdődött Sean Combs tárgyalása, akit prostitúció és szexuális visszaélés miatt tartóztattak le. Ahogy arról beszámoltunk, Arun Subramanian bíró kérdésére, miszerint elutasította-e az ügyészek vádalkuját, Combs azt válaszolta: "Igen, bíró úr. Köszönöm."
A folyamat már elkezdődött, amikor a potenciális esküdtek kérdőíveket kaptak, hogy kiderüljön, mit tudnak eddig az ügyről. Mindez része annak a törekvésnek, hogy 12 olyan embert (és hat póttagot) találjanak, akik pártatlanok lehetnek, annak ellenére, hogy az ügy intenzíven foglalkoztatja a médiát.
Sean Combs szeptemberi letartóztatása óta egy brooklyni börtön falai között tölti napjait. Különleges engedélyt kapott, amely lehetővé tette számára, hogy a tárgyaláson ne a megszokott rabruhában jelenjen meg. A vádlottak körében ez nem ritkaság, hiszen a rabruha viselése tudatalatti hatással lehet az esküdtek véleményére és döntéseire.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (H, Cs, P: 18:00-22:00, K: 10:00-22:00, Sze: 12:00-16:00). Az Egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.
Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0-24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.