Az Operaház főigazgatója egy különleges könyvet írt, amely a történelem legsikeresebb operaénekeséről szól, aki a legnagyobb számú felvételt tudhatja magáénak.
A kötet bemutató sajtótájékoztatóján Ókovács Szilveszter megosztotta, hogy közel négy évtizede tartó kapcsolata van Dietrich Fischer-Dieskau-val. Fiatal énekeshallgatóként az énekes felvételei jelentették számára az inspirációt a pályaválasztásban, és 2022-ben doktori disszertációját is e nagyszerű művész életművére alapozta. Emlékezett egy levélre is, amelyet Fischer-Dieskau-nak írt, s amire válaszul "egy szatyor lemez érkezett" hozzá. Érdekes módon, a művész odafigyelt arra is, hogy Zalakaroson, vámmentesen küldje el a csomagot a fiatal tehetségnek. Huszonéves korában megkísérelte lefordítani Fischer-Dieskau-ról készült könyvet, de amikor ráébredt, hogy az inkább rajongói szempontból készült, mintsem szakmai igények alapján, letette a tollat. Szilveszter reményei szerint a DFD100 Színe & fonákja című művében sikerült megjelenítenie a rajongás érzését, ugyanakkor elkerülnie az elfogultság csapdáit.
Ókovács hangsúlyozta,
Ugyanakkor megjegyezte: bár Fischer-Dieskaut komor, komoly cantus doctusnak tartották, a derű jellemezte mind munkájában, mind magánéletében. "A grüberli leretusálhatatlan a fotókról" - fogalmazott.
Hozzátette, hogy a könyv a pálya "kevésbé elismert" operai aspektusaira összpontosít, azonban Dietrich Fischer-Dieskau hozzáállása "operaénekesnél is operaénekesebbé" avatja őt. A DFD100 Színe & fonákja alaposan elemzi az énekes legfontosabb operai szerepeit, egy-egy felvétel tükrében – Mozart Don Giovannijától Verdi Macbethjén át Strauss Arabellájáig. A mű bemutatja, hogyan alakította át az operai karakterek értelmezését a szöveg és zene mélyebb összefonódásának felfedezésével.
A könyvbemutató során Zsoldos Dávid, a Magyar Zenei Tanács elnöke, érdekes kérdést intézett Sáfár Orsolya operaénekeshez. Orsolya kifejtette, hogy fachtól függetlenül rendkívül sokat meríthetünk Fischer-Dieskau felvételeiből. Hangsúlyozta a kiváló dikciót, azt a különleges nyelvhasználatot, amely átjárja az előadó-művészetet, valamint a spontaneitást, ami szintén jellemző a művészetére. Beszélt azokról a színészi készségekről is, amelyek a dalokban is megnyilvánulnak, és arról az elemző attitűdről, amellyel "a dalt mint miniatűr műalkotást kezelte." Ezt követően kiemelte a fegyelmezettség fontosságát, és megjegyezte, hogy Fischer-Dieskau pontosan tudta, mik a saját erősségei és határai, és ezeken belül mindent maximálisan kihasznált. "Ha figyelmesen hallgatunk, ma is virtuálisan tanít minket" - zárta gondolatait a szoprán.
Dietrich Fischer-Dieskau, a történelem egyik legnagyobb operaénekese, több mint négyszáz lemezanyagot rögzített, így ő a legtöbbet felvett művész a szakmában. Ókovács Szilveszter színes képet festett az életmű hatalmasságáról, amikor megjegyezte, hogy a felvételekhez és az akusztikai próbákhoz szükséges idő körülbelül négy évet ölelne fel. Az énekes lenyűgöző felkészültségét alátámasztja, hogy a visszaemlékezések szerint a stúdióban általában csupán két take készült, és ezek közül szinte mindig az elsőt választották ki a végső verzióhoz.
A mai operaénekesek világában a sztárság gyakran a repertoár szűkösségével jár, ahogy Zsoldos Dávid is megjegyezte: „tizenöt-húsz nagy szereppel végig lehet turnézni a világot.” Ezzel szemben Fischer-Dieskau impresszív 119 szerepet énekelt, ahogyan Ókovács Szilveszter rámutatott, többségüket lemezen vagy rádióadásban rögzítették. Érdemes megjegyezni, hogy a felvételről szóló, illúziót keltő Papageno vagy Rigoletto esetében a bariton előadásában a színpadon egy 196 centiméter magas férfi csak a legmerészebb rendezői koncepciókban lenne vizuálisan hiteles. A szerző kiemelte, hogy az 1950-es évektől Fischer-Dieskau jelentős operaénekesnek számított, amit az is bizonyít, hogy részt vett a nagy német operaházak újranyitó premierein, rendszeres fellépéseket tudott felmutatni Berlinben, Münchenben és Salzburgban. Az énekes tudatában volt saját hangjának korlátainak, és bár nem minden szerep illeszkedett tökéletesen a hangzásához, mindig fegyelmezetten és a lehetőségein belül a legjobbat nyújtva közelítette meg a feladatokat, így a közönség számára a művészi élmény sosem maradt el.
Miután Dietrich Fischer-Dieskau 1983-ban búcsút intett az operának, a dalok világára összpontosított. Utolsó fellépésére 1992 szilveszterén került sor, amikor is Verdi Falstaff című operájának fúgáját adta elő. Másnap, újév napján, Ókovács Szilveszter felidézte a művész önéletrajzának "megható őszinteséggel" megfogalmazott gondolatait a hangzásváltozásról. Ekkor, figyelembe véve, hogy a Falstaff Verdi utolsó operája volt, Fischer-Dieskau a saját énekesi pályafutását is lezárta. Az önéletrajzból körülbelül ötven oldal olvasható a DFD100 Színe & fonákjában, amely emellett bemutatja a teljes operai "Dieskaugráfiát", valamint a szerepek és az operaelőadások átfogó jegyzékét is.
A Magyar Állami Operaház által kiadott kötet részletesen foglalkozik Fischer-Dieskau művészetének magyar vonatkozásaival, különös figyelmet szentelve Kodály és Bartók műveinek interpretálására. A kiadványban olvashatók a művész budapesti fellépéseinek kritikái is, amelyek betekintést nyújtanak pályafutásának magyarországi állomásaiba. A kötet végén elhelyezett QR-kód segítségével a hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy meghallgassák Dietrich Fischer-Dieskau számos felvételét, beleértve az 1973-as Erkel Színházi dalestjét Szvjatoszlav Richter közreműködésével, a 1960-as londoni Kodály-estet, valamint Bartók A kékszakállú herceg vára című operájának magyar és német nyelvű előadásait is.
Eddig csupán egy szűk kör élvezhette e különleges anyagot: Várady Júlia, Dietrich Fischer-Dieskau felesége, egy könyvecskét állított össze férje 75. születésnapjára, amelyet a család barátai számára készített el.
Az énekes autodidakta képzőművész volt, akinek munkásságát Kovács Krisztina, a Nemes Galéria művészeti vezetője, érzékeny és kifinomult alkotóként jellemezte. Kiemelte a német expresszionizmus hatását, amely nem a valósághűségre, hanem az alkotó belső világának kifejezésére összpontosít. A művészettörténész hangsúlyozta az önazonosság fontosságát, a rajzokat pedig "érzelmi naplóként" definiálta. Energikus vonalvezetésük, strukturáltságuk és játékosságuk különösen figyelemre méltó. Az önarcképek őszinte kifejezésmódjára és szuggesztív erejére is felhívta a figyelmet, míg a Várady Júliát ábrázoló portrékban a női szépségre való rácsodálkozásból eredő nyugalmat emelte ki. Ahogyan a művészettörténész megjegyezte, Fischer-Dieskau bátran vállalta a hibákat, és kísérletező kedve mindig is jellemezte munkáit.
A "DFD100 Színe & fonákja" című könyv mostantól elérhető a Magyar Állami Operaház OperaShopjában, valamint online platformokon is. Ókovács Szilveszter a könyvbemutatón bejelentette, hogy a közeljövőben a kiadvány ingyenesen, lapozható formában is hozzáférhetővé válik.
