Áprilisban sem mutatott mértéket a kormány a költségvetési takarékosság terén, hiszen a hiány ismét rekordközeli szintet ért el.

Áprilisban 376,4 milliárd forint hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere, ezzel 2025 első négy hónapjában 2930,5 milliárd forintos deficit jött össze, ami az elmúlt évek legrosszabbja. A 2025-re kitűzött hiánycél 70,9 százalékát ezzel már össze is hozta a kormány. Az idei egyenleg, 2024 első négy hónapjához viszonyítva 12,8 százalékkal, körülbelül 333 milliárd forinttal rosszabb.
A Nemzetgazdasági Minisztérium, csak úgy mint az első közlésnél, most is a jól alakuló bevételeket próbálja hangsúlyozni. A bevételi oldal egyébként valóban nem áll rosszul, a terveknek megfelelően alakul, az év első harmadában a bevételek pontosan 33,3 százaléka folyt be az államkasszába. Az áfa bevételeknek külön örülhet az NGM-et vezető Nagy Márton, azokból ugyanis az látszik, hogy egyelőre mintha valóban helyrejött volna, a tavaly még nem igazán felpörgő fogyasztás. Április végére az időirányosan tervezettnél 23 milliárd forinttal még több is érkezett innen be. A bevételi oldalon azért így is tátong egy viszonylag nagy lyuk, a számokból az látszik, hogy EU-s pénzből sokkal kevesebb érkezik, mint amennyit a kormány tervezett. Itt az előirányzott 33,3 százalék helyett, mindössze 6,7 százalék folyt be, április végéig ez összesen 150,7 milliárd forintot jelent.
A kiadási oldalon rejlő jelentős problémák állnak a rekordközeli hiány mögött, amelyet a megugró költségek okoznak. A bevételekhez képest sajnos itt több területen is sokkal kedvezőtlenebb a helyzet, és a kormány időarányosan drasztikus túlköltekezést mutat. Nagy Márton a kiemelkedően magas kamatkiadásokkal indokolja ezt a költségvetési hiányt, ami részben helytálló is, hiszen az első négy hónapban a kamatkiadások 650 milliárd forinttal haladták meg az előirányzatot. Ennek fő oka, hogy a kormány májusig rendkívül magas kamatokat fizet ki az állampapírok után, de a második félévben már jelentősen csökkenni fog ezeknek a költségeknek a mértéke. Ugyanakkor a költségvetési mérlegből az is kiderül, hogy a kormány más területeken sem igazán takarékoskodott.
Ezek azok a kiadások, amiket várhatóan az év hátralevő részében sem fog nagyon visszafogni a kormány.