Mary Shelley névtelenül adta ki híres regényét, a Frankent, amely a horrorirodalom egyik alapművévé vált.

Ada Lovelace rendkívüli matematikai tehetsége ellenére álnéven tette közzé írásait.

A horrorirodalom egyik legjelentősebb művét, a Frankenstein-t, a húszéves Mary Shelley alkotta meg. A történet, amely az emberi teremtés sötét titkait boncolgatja, a festői Genfi-tó partján látott napvilágot. Shelley élete nem volt mentes a megpróbáltatásoktól, és éppúgy tele volt tragédiával, mint a saját regényének ikonikus főszereplője.

A Shelley-örökség: egy gazdag és sokszínű kulturális örökség, amely a romantika korának egyik legkiemelkedőbb költőjéhez, Percy Bysshe Shelleyhez kötődik. Shelley nem csupán verseivel, hanem radikális gondolkodásmódjával és társadalmi elkötelezettségével is maradandó nyomot hagyott a világirodalomban. Művei, mint például a „Könnyű lélek” vagy a „A felhőatlasz”, mély filozófiai és érzelmi tartalommal bírnak, amelyek a szabadság, a szerelem és az emberi tapasztalat mélységeit kutatják. Shelley felesége, Mary Shelley, szintén jelentős irodalmi hagyatékkal büszkélkedhet, hiszen ő írta a „Frankenstein” című regényt, amely a tudomány és az emberi moralitás határait feszegeti. A Shelley-örökség tehát nem csupán Percy költői munkásságából, hanem Mary irodalmi újításából is táplálkozik, ezzel együtt formálva a modern irodalom alapkérdéseit. A Shelley család története, a baráti kapcsolatok és a korabeli politikai események mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a különleges örökség a mai napig inspirálja az írókat, művészeket és gondolkodókat. Az általuk felvetett kérdések és eszmék ma is aktuálisak, tükrözve az emberi lélek komplexitását és a társadalmi változások iránti vágyat. A Shelley-örökség tehát nem csupán a múlt emléke, hanem a jövő kihívásainak is fontos forrása.

Mary édesanyját a születése után, gyermekágyi láz következtében, korán elvesztette. Ám a kislány nem sokáig élt félárvaságban. Apja, William Godwin, néhány év elteltével újra megnősült, feleségül vette az özvegy Mary Jane Clairmontot. Az asszony érkezése azonban nem hozott békét és boldogságot a családi otthonba, a légkör feszültté vált.

Bár Fanny Imlay és Claire Clairmont, a nevelőanyja lánya, mellett állt, kapcsolatuk nem csupán a nehézségek enyhítéséről szólt, hanem egy különleges szövetségről is. Fanny, aki anyja törvénytelen gyermeke volt, és Claire, aki a nevelőanyja örököse, hárman egy szoros köteléket alkottak, amely segített átvészelni a családi feszültségeket. Ez az összetartás és közelség adta meg számukra azt az erőt, amire a nehéz időkben szükségük volt.

Az írás iránti szenvedély már születése óta jelen volt benne, hiszen édesanyja, Mary Wollstonecraft, nem csupán író, hanem a feminista irodalom egyik legnagyobb alakja és filozófus is volt. Apja szintén a gondolkodás és az újságírás világában mozgott, így nem meglepő, hogy a tehetsége korán megmutatkozott. Mindössze 15 évesen találkozott Percy Bysshe Shelley-vel, aki már házas volt, de rendszeresen látogatta a Godwin-házat. A költő és a fiatal lány között szenvedélyes szerelem bontakozott ki; Shelley javaslatot tett a feleségének, hogy hármasban éljenek együtt. Miután a feleség elutasította ezt a szokatlan ajánlatot, a fiatalok 1814-ben Franciaországba menekültek, hogy együtt folytathassák életüket.

Lord Byron különleges vendéglátója volt a fiataloknak, amikor 1816 nyarán a genfi tó partján fekvő villájába invitálta őket. Nem érkeztek egyedül: Claire Clairmont is csatlakozott a társasághoz, aki éppen Byron gyermekét várta. Ez a különös "nyár nélküli nyár" mindannyiukat inspirálta, és borongós napokon kísértethistóriákkal szórakoztatták egymást. A természet furcsa jelenségei mellett a tudományos fejlődés is lenyűgözte őket. A 18. század elején végbemenő kémiai és fizikai felfedezések különösen nagy hatással voltak Mary Shelley-re, aki a nyaralás során később híressé vált művét, a Frankenstein-t kezdte el megformálni.

Mary Shelley regénye egy izgalmas kérdéssel nyit: hol húzódik a tudomány határa, és hol kezdődik a "varázslat"? A választ ő sem kínálja, hiszen főszereplője, Victor Frankenstein sem osztja meg titkát, hogyan teremtette meg alkotását. Ez a fejlődésre képes, névtelen lény mélyen vágyik a szeretetre és az elfogadásra, ám amikor az emberek elutasítják, élete tragikus fordulatot vesz. A klasszikus horrortörténet alcíme a római mitológia egyik jelentős alakjára, Prométheuszra utal, aki a mítosz szerint tüzet lopott az istenektől, hogy az emberiség javára fordítsa. Ennek következményeként azonban örök szenvedésre volt ítélve. Mary Shelley számára Prométheusz inkább egy negatív figura, aki az emberiséget gyilkosságra csábítja, ezzel hangsúlyozva a tudományos etika és a felelősség kérdéseit.

Mary és Percy a templom csendes kertjében álltak, ahol a lány édesanyjának sírja szomorú, de szép emlékeket őrzött. A fák lombjai között átszűrődő napfény játékosan táncolt, miközben a két fiatal szívét elöntötte a szerelem. Végiggondolták a közös pillanataikat, és a gyász helyett egymás karjaiban találtak vigaszt, miközben a szél lágyan fújdogált körülöttük. Itt, a csend és a béke szent helyén, elhatározták, hogy a nehéz idők ellenére is együtt építik fel jövőjüket, emlékezve a múlt szépségeire.

Az élet szürke felhők alatt fonódik össze, ahol a nap fénye csak ritkán hatol át a sötét árnyakon. Minden nap egy újabb kihívás, egy újabb lépés a ködös úton, ahol a remény és a szomorúság keveredik. Az emberek arcán fáradtság tükröződik, mintha a világ súlya nehezedne a vállukra. A borongós hangulatot néha feloldja egy-egy mosoly vagy egy kedves szó, de ezek csak múló pillanatok, amelyek gyorsan eltűnnek a szürkeségben. Az élet ebben a monotonitásban is rejt magában szépséget, hiszen minden esőcsepp után megérkezik a szivárvány, és a legborongósabb napokban is felfedezhetjük a fényt, amely új utakat nyithat meg előttünk.

Mary Shelley életét hasonlóan legismertebb regényéhez belengte a borongós melankólia. 1816-ban először féltestvére Fanny, majd Shelley első felesége, Harriet követett el öngyilkosságot. Pár héttel később Percy és Mary hivatalosan is összekötötte életét, de a boldog házaséveket gyermekeik elvesztése keserítette - három gyermekük közül csak fiúk, Percy Florence érte meg a felnőttkort. Itália különböző városaiban éltek, állandó társaságuk lett Claire Clairmont, aki Lord Byrontól született gyermekét apjánál hagyta. 1822-ben Percy hajója viharba keveredett és a férj sosem tért haza. Ezután Mary a munkának szentelte életét: írt és szerkesztett. Anyja feminista gondolatait követte és segítséget nyújtott a társadalom perifériáján élő nőknek. Fia boldogulását tartotta szem előtt és bár szerelmi kapcsolatairól tudunk, újabb házasságot nem kötött.