Olaf Scholz hétfőn várhatóan politikai bukás elé néz | Demokrata
A cikk emailben való megosztásához kérjük, kattintson ide, vagy másolja ki és küldje el a következő linket: https://demokrata.hu/vilag/olaf-scholz-hetfon-megbukik-926182/
A hétfői ülés keretében Scholz várhatóan egy 25 perces beszédet fog elmondani, amelyben részletezi, miért döntött a bizalmi szavazás mellett. Ezt követően körülbelül kétórás parlamenti vita veszi kezdetét, ahol a képviselők megvitatják a helyzetet, majd szavaznak arról, hogy megvonják-e, vagy megerősítik-e bizalmukat a kancellár iránt.
Bár semmi sem lehetetlen, Scholz szinte biztosan el fogja veszíteni a szavazást -- ami egyébként az ő célja is.
Az Alternatíva Németországért (AfD) párt több képviselője is jelezte, hogy támogatni fogják Scholzot, mivel attól tartanak, hogy Friedrich Merz - Scholz valószínű utódja -, a kereszténydemokrata CDU középjobboldali vezetője nagyobb támogatást nyújtana Ukrajnának Oroszországgal szemben, és ez háborúba sodorhatná Németországot. "Semmilyen körülmények között nem akarom, hogy Merz felelősségteljes pozícióba kerüljön" -- mondta Jürgen Pohl, az első AfD-képviselő - írja a Politico.
A Zöldek vezetői valószínűleg arra fogják ösztönözni képviselőiket, hogy tartózkodjanak a szavazástól. Ez azt jelenti, hogy még ha az összes AfD-képviselő és Scholz saját frakciója is a kancellár mögött áll, a többség mégis ellene dönthet.