Putyin kifejezte sajnálatát az azeri utasszállító tragikus balesete kapcsán.

Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetés keretében fejezte ki sajnálatát Azerbajdzsán elnöke felé az Azerbaijan Airlines utasszállítójának tragikus balesete miatt. Érdekes módon, a beszélgetés során nem tette egyértelművé, hogy az azeri polgári repülőgépet az orosz légvédelmi rendszer találta el.

Az Azal azeri légitársaság gépe december 25-én Groznijban már leszálláshoz készülődött, amikor minden jel szerint az orosz légvédelem találta el. Ezután a súlyosan sérült gépet nem engedték oroszországi repülőtereken leszállni, ehelyett a Kaszpi-tenger túloldalára, a kazahsztáni Aktauba irányították. A pilóták úgy is sikeresen megközelítették a repteret, hogy az Embraert csak a turbinák erejének változtatásával lehetett valamennyire irányítani. A gép a kényszerleszállás közben az oldalára borult és kigyulladt, a repülőgép hátsó részében azonban 29-en túlélték a becsapódást. A fedélzeten lévő 67 emberből 38-an a helyszínen meghaltak.

Az orosz hatóságok egyértelműen elzárkóznak attól, hogy elismerjék: az azeri utasszállító gép véletlenül az orosz légvédelem tüzébe került. Noha a fedélzeten készült felvételeken jól láthatóak a repeszek nyomai, és a zuhanás után a gép farokrészén is egyértelmű sérülések mutatkoznak, a hivatalos álláspont továbbra is tagadja ezt a lehetőséget.

Ilham Alijev azeri elnök hangsúlyozta, hogy az utasszállító repülőgép egy külső fizikai és műszaki beavatkozás következtében vesztette el az irányítást az orosz légtérben. A pilóták bátorsága és szakmai felkészültsége nélkül valószínűleg nem tudták volna végrehajtani a kényszerleszállást. Alijev rámutatott, hogy a repülőgép törzsén található lyukak, valamint a kabinba behatoló idegen testek által okozott sérülések, továbbá a túlélők tanúvallomásai mind azt jelzik, hogy a balesetet külső beavatkozás okozta.

A Kreml szombati nyilatkozata alapján Vlagyimir Putyin orosz elnök bocsánatot kért Alijev azeri elnöktől egy "tragikus incidens" miatt, amely az orosz légtérben zajlott. Putyin részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak, hangsúlyozva az esemény súlyosságát.

A Kreml tájékoztatása szerint az orosz ügyészség hivatalos büntetőeljárást kezdeményezett az esettel kapcsolatban, és már elkezdték "polgári és katonai szakértők kihallgatását".

Related posts