Két kis szív, két apró lélek, Anya nélkül, csupán a légies éjjel. Kéz a kézben, a világra néznek, De a szívük mélyén a fájdalom égnek. Egy nap jött, mint a szélvész, Anya mosolya már nem tűnt fel régész. Kérdések sokasága zúg a fejben, Miér

Két, állami gondozott fiatalok írásait közlő antológiát is bemutattak a könyvhéten.

Gyergyák Jázmin 15 éves, tavaly ballagott Somogyjádon az Illyés Gyula Általános Iskolából. Két éve került be a gyermekvédelmi rendszerbe, most az Osztopán Tengerszem Lakásotthonban él. Kiskora óta érdekli a költészet, második lett egy országos tehetségkutató versenyen.

A Sor(s)aink ereje című antológia hét verse a fiatalok szívét és gondolatait tükrözi, akik állami gondozásban élnek. Az antológia különlegessége, hogy mindegyik írás egyedi és mélyen személyes, Jázmin például egy vacsora képét festi le, ahol a csend mindent elmond, és a hirtelen mozdulatok félelmet ébresztenek. "A létezésem/ a szüleim közt a legnagyobb/ vitatéma" - fogalmaz a Hang című versében, majd így folytatja: "de úgy döntöttem, utoljára/ elmondom,/ nagy papíromra meredve,/ hogyan lettem az Élet nevű játék/ legelső vesztese." E szavak mögött a fájdalom és a remény harca rejlik, ami a fiatalok mindennapjait formálja.

Az antológiában olyan írások találhatók, amelyek a kamaszok világát tükrözik, de néha egy-egy mondat különös mélységgel ragadja meg a fiatalok érzelmi hullámzásait.

Az élet nem csupán egy sor elcsépelt frázis, hanem egy gazdag tapasztalatokkal teli utazás. Minden egyes pillanat, amit átéltünk, formálja a világképünket és a kapcsolatainkat. Amikor a nehézségekkel szembesülünk, és a boldogság pillanatait is megéljük, ezek az élmények egyedi színt adnak a szavainknak. Nem csupán a tanulságokat osztjuk meg, hanem a szívünk mélyéről fakadó érzéseket, amelyek az idő múlásával csak nőnek és gazdagodnak. Az igazi bölcsesség nem csupán az olvasott könyvek lapjain rejlik, hanem abban a sokszínű életben, amelyet megéltünk, és amely folyamatosan tanít bennünket. Éppen ezért minden gondolatunk és érzésünk egyedi, hiszen az életünk szövedéke csak ránk jellemző mintázatokból áll.

A könyvhét végén, hétfőn a szegedi Somogyi-könyvtárban bemutatták a Sor(s)aink ereje című könyvet, amelynek kiadója a Nevelőközösségek Nemzetközi Szövetsége a Magyar Gyermekekért. A tíz éve létező szervezetről Szántó Edina Anna elnök azt mondta, a gyermekvédelemben élők számára szerveznek rendezvényeket, mentorprogramot, az írás mellett olyat is, amely sporttal segít. SOHA nevű kezdeményezésük célja, hogy a gyerekek ismerjék fel a bántalmazás legenyhébb formáját is, vegyék észre, mondják ki, mi történik, és akadályozzák meg, hogy folytatódjon.

Bemutatták az idén megjelent, Én írom a sorsom című válogatást is, amely a 13 megyében működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által segített tehetséges fiatalok írásait közli. A két antológia szerzői közül akik eljöttek, felváltva olvastak föl.

Idén 18 esztendős Janó Sándor, aki a Zsombón nevelőszülőknél él, egy különleges verset hozott el, amely édesapjához fűződő érzelmeit tükrözi. A költeményben egy olyan pillanatot idéz meg, amikor úgy érezte, hogy az apja előtt áll az utcán, ám a valóságban csupán egy idegen férfi volt. Ezen a szálon keresztül Janó a hiányról és az elveszett kapcsolatok fájdalmáról ír. A 16 éves Ladányi Csillag, aki Megyaszón él, szintén nehéz utat járt be. Kilencéves korában került a gyermekvédelmi rendszerbe, és öt évet töltött nevelőszülőknél, mielőtt a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézménybe került. Csillag verseiben édesanyja lobogó fekete hajáról mesél, mely emlékekkel és érzelmekkel teli képet fest a családjáról, a múltjáról és a szeretet elvesztésének fájdalmáról.

"Hangosan kiáltok utánad, könnyektől áztatva, de mindez hiábavaló."

Egy másik, szerelmes versben Radnóti Nem tudhatom című költeményére utalva, a csókok íze hol méz, hol áfonya, mindez egy különös érzelmi utazásra invitál. Jakab Laura Zoé, egy 15 éves lány, aki Szegeden él egy lakásotthonban, a koronavírus-járványról írt verseit osztotta meg a bemutatón. Szavain keresztül idézte fel a zárlat nehézségeit, amikor a négy fal közé szorultak, és a maszkok mögé rejtett arcok mögött mindannyian a szabadságot vágyták. A 15 éves Harkály Dzsesszika Melinda, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákja, hatéves korában került a gyermekvédelmi rendszerbe, és azóta is nevelőszülők szeretetét élvezi. Az írás mindig is fontos szerepet játszott az életében; kiskora óta vonzódik a versek világához. Számára az írás eszköz arra, hogy érzéseit kifejezze, hiszen így könnyebb megnyílni a világ felé, és sokszor a szavak segítenek megoldani a belső konfliktusokat. Legújabb versében egy olyan személyről ír, aki „konokul hazudik”, és szinte művészi bravúrral ápolja hazugságait, mindezt egyfajta iróniával és fájdalommal ötvözve.