Az a nap egy igazi boldogságünnep volt, amikor végre véget ért a fájdalom, és a férje nem bántalmazta többé.
Hogyan válhat egy film felemelővé, ha a cselekménye középpontjában a férj rendszeres bántalmazása áll? A mi történetünk holnap egy olyan női narratívát hoz el, amely erőt ad és inspirál, s amely az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb alkotása a mozivásznon. Bár a film fekete-fehér, Olaszországban mégis nagyobb közönséget vonzott, mint a Barbiet vagy az Oppenheimert.
Az olasz kultúra Magyarország szemszögéből nézve egy igazi rejtélyt ölel fel. Az olaszok szenvedéllyel élik meg az életet, élvezik a finom falatokat, a ragyogást és a vibráló ünnepléseket. Ugyanakkor tavaly egy olyan filmre ültek be a mozikban, amely nemcsak fekete-fehér, de zömében egy nyomasztó szuterénban játszódik, ahol a férj brutálisan bántalmazza a feleségét. Ez a ellentmondásos élmény izgalmas kérdéseket vet fel az olasz lélek mélységeivel és ellentmondásaival kapcsolatban. Miért vonzódnak a nézők a sötét történetekhez, miközben a mindennapjaikban a fény és a boldogság keresésére törekednek?
A Miénk lesz a holnap című film első pillantásra súlyos témákkal és nyomasztó vizuális világgal bír, mégis távol áll attól, hogy lehangoló legyen. Bár a történet néha a valóságtól eltérő elemeket is tartalmaz, amelyek célja a lelki felemelés, ezek a kis füllentések valójában üdítő élményt nyújtanak számunkra.
Bár Magyarországon valószínűleg csupán néhány ember ismeri nevét, Paola Cortellesi, a Miénk lesz a holnap írója, főszereplője és rendezője, Olaszországban valódi szupersztárnak számít, aki énekesként és színészként egyaránt óriási népszerűségnek örvend. Ez a tény talán részben magyarázza, miért árasztották el az olasz nézők az első nagyjátékfilmes rendezésére irányuló kíváncsiságukkal, de valójában csak egy szeletét fedi le a dolognak.
Cortelessi filmje 1946-ban, a második világháború utáni időszakban bontakozik ki, és a rendező mesterien formálta meg a vizuális világot, hogy az hűen tükrözze a cselekmény időszakát. A fekete-fehér, a realizmusra törekvő képi világ egyértelmű tiszteletadás az olasz neorealizmus klasszikusainak, mint Vittorio De Sica és Roberto Rossellini. A főszereplő Delia karakterét pedig hatvan évvel ezelőtt valószínűleg a fiatal Sophia Loren életre keltésével társították volna.
De a film nem akar egy az egyben megfelelni a korszak filmművészetének. Cortelessi időnként egészen váratlan formai megoldásokhoz nyúl. A főcímben Delia modern, dögös zenére járja a város utcáit, de az is egészen figyelemre méltó, amikor a családon belüli erőszak képsoraiból egy táncot koreografál, ezzel is kifejezve azt, hogy ebben a családban a nők felpofozása nem rendkívüli pillanat, hanem a mindennapok táncának része.
1946 kulcsfontosságú év a történet szövetében. Ahogyan a világ számos más táján, Olaszországban is súlyos megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie a háború következményeként, amely mély szegénységbe taszította az embereket. Ráadásul, mivel az ország a háború során a vesztes oldalon állt, az amerikai csapatok jelenléte tovább fokozta a feszültséget, hiszen ők az ország irányítását is magukra vállalták, hogy befolyásuk alatt tartsák a helyzetet.
A film egyik fontos jelenetében épp betanít egy fiatal srácot, amikor megtudja, hogy a fiú az első munkanapjain többet keres, mint ő, akik már évek óta megbízhatóan dolgozik. Amikor ezt számon kéri a főnökénél, a válasz arcul csapja nemcsak Delia-t, hanem a nézőket is: "Mert férfi".
A szegénység súlya alatt Delia mindennapjai egyre nehezebbé válnak. Az a kevés pénz, amit nagy erőfeszítéssel összegyűjt, mindig a férje markában végzi, mintha csak arra született volna, hogy elvegyék tőle. A lánya, aki a szenvedéseit látva nem érez iránta sajnálatot, hanem inkább megvetéssel tekint rá, éles szavakkal ostorozza őt. "Miért tűrsz el mindent? Miért nem lépsz végre ki ebből a kapcsolatból?" – kérdezi, mintha ezek a szavak elegendőek lennének ahhoz, hogy anyját a cselekvésre bírják. Delia belső vívódása és a lánya vádló pillantása egyre inkább elmélyíti a feszültséget közöttük, miközben a házassága börtönévé válik.
Marcella nem szándékozik sokáig ragadni a jelenlegi helyzetében. A helyi kávézó tulajdonosának fiához készül férjhez menni, remélve, hogy ezzel végre elhagyhatja azt a szeretetteljes, mégis terhes családi légkört, amelyben felnőtt. Édesanyja azonban aggodalommal figyeli a lánya lépéseit, hiszen tisztában van azzal, hogy a korai és megfontolatlan házasság pontosan ugyanazt a hibát rejti, amellyel ő is szembesült fiatalon.
A holnap titka abban rejlik, hogy Deliát sokáig csendes és passzív hősként ábrázolják. Egy olyan nő ő, aki csupán lesütött szemmel, tűri a sorsának viszontagságait. Az életébe egy rejtélyes levél érkezik, amely az egyetlen fénysugárként ragyog fel a sötétségben: bár az asszony titkolja a levél tartalmát mások elől, nyilvánvaló, hogy bármilyen üzenet is rejlik benne, az valami jót ígér hősünk számára.
Ahogy telik az idő, kiderült számunkra, hogy Delia a látszat ellenére aktív, cselekvő hős. Titokban mindig eldug valamennyit az általa keresett pénzből, és gyűjt, nemcsak aggódik a nagylánya sorsáért, hanem tesz is azért, hogy jobb legyen neki, és a barátnője segítségével valami rejtélyes akcióra készül, és a film csak a legvégén árulja el, hogy mi is az.
Valóban meglepő, hogy a film végül politikai töltetet kap, ami révén a hangzatos cím végre értelmet nyer. Az év tehát egy lenyűgöző filmpremierrel kezdődik, amelyet semmiképp sem szabad elmulasztani. Különösen a női nézők számára kihagyhatatlan élmény!
