A saját csapattársa okozta a balesetet, amelynek következtében a válogatott egykori alapembere súlyos sérülést szenvedett, és végül műtéti beavatkozásra volt szükség.

A Budapest I. osztályban szereplő Unione szombati felkészülési mérkőzése nem várt fordulatot hozott: a korábbi MTK, Fehérvár és Anderlecht csapataiban is játszó, 95-szörös magyar válogatott Juhász Roland súlyos lábtörést szenvedett.

Juhász egy kupamérkőzésen sérült meg szombat délelőtt, a magyar játékos egy balszerencsés szituációt követően sípcsont- és szárkapocscsonttörést szenvedett.

Szabó Tibi, a csapattársam, ívelt egy szögletet, én pedig a rövid sarok irányába indultam. A labda felpörgött, és amikor a földre érkezett, dropból próbáltam visszaadni Tibinek, hogy újra be tudja ívelni. Ám ahogy beleléptem a labdába, egy másik csapattársam megkísérelte kapura rúgni azt - de sajnos pont a lábamat találta el.

- mesélte el az egykori válogatott labdarúgó, akit sürgősen az Uzsoki utcai kórházba vittek, ahol szombat kora délután sikeresen megoperálták.

- Hétfőn már el is hagyhattam a kórházat, vasárnap pedig már meg kellett próbálnom mozgatni a lábam. Nem lesz begipszelve, de néhány hétig nyilvánvalóan mankóznom kell - árulta el Juhász, aki nem tudja, hogy ezzel véget ér-e számára a labdarúgó-karrier az amatőrök világában, és egy másik nagy szívfájdalmáról is beszélt. - Nagyon bánom, hogy sokáig nem padelezhetek: több korábbi csapattársammal, egykori futballistákkal játszunk rendszeresen, azt mindenképp folytatni szeretném.

Related posts