Megdöbbentő átalakulás: Így festett az élő Barbie baba a plasztikai műtétek előtt.

100 millió forintot fektetett be abba, hogy megvalósítsa álmát, és élő Barbie-ként tündököljön.
Alicia Amira, a dán származású fiatal nő, aki büszkén vallja magát "hivatásos plázacicának", vagyis egy élő Barbie babának, elképesztő átalakuláson ment keresztül, amely során közel 120 millió forintot fektetett bele a megjelenésébe. Nemrégiben régi fotói kerültek elő, és egy televíziós műsorban ő maga is meglepő előtte-képeket osztott meg, amelyek bemutatják, mennyire megváltozott az évek során.
A 35 éves nő a brit ITV új dokumentumsorozatában szerepelt, ahol elmesélte, hogy 21 éves korában kezdte meg a külső átalakítását - mellnagyobbítás, orrműtét, ajakfeltöltés, extrém smink, platinaszőke haj és rengeteg rózsaszín ruha jellemzi jelenlegi megjelenését - Mindig is vonzottak a szőke nők nagy mellekkel. Tudtam, hogy ilyen akarok lenni, ezért elértem - mondta. Hozzátette: - Imádom a plasztikai műtéteket és a töltéseket. Ez számomra művészet és önkifejezés.
Amira úgy érzi, hogy a régi önmaga már csak egy emlék, hiszen mindent megtesz azért, hogy elérje a Barbie-szerű kinézetet, amiről mindig is álmodott. - Az extrém megjelenés mindig is lenyűgözött. Tudom, hogy sokan őrültnek néznek, de egyetlen beavatkozást sem bánok. Sőt, a jövőben még nagyobb mellekre vágyom!