Cím: Az Örökség Útján - Beszélgetés Molnár Attilával | Demokrata A történelem során sokan álmodtak a siker útjáról, de kevesen tudták azt a valósággá váltani. Molnár Attila, a neves szakember és inspiráló vezető, megosztja velünk tapasztalatait és gondol

- Korábban, egy Fradi-interjúból kiderült, hogy kedveli az Apostol zenekart, sőt meglepetésemre idézett is az egyik kedvenc nótájából. Az Európa-bajnokság előtt kiragadott tőlük egy mondatot: az "Út ahol már rég nem jártam...". Most, hogy "befutotta" a nagy utat, az Európa-bajnoki történelmi győzelemhez melyik dal passzolna a legjobban? Szólt valami dallam a fejében?

Nem az Apostol-nóta csendült a fejemben, hanem inkább a múltam eseményei elevenedtek meg előttem. Emlékek sorjáztak, hogy mit és miért tettem, amíg idáig eljutottam. Ezek a képek maguktól peregtek le, nem is kellett különösebben erőlködnöm, csak hagytam, hogy áramoljanak. Zenét nehéz lenne megnevezni, de ha a győzelem hangzását kellene megfogalmazni, a magyar Himnusz mellett nem tudnék jobbat elképzelni. Még a Székely Himnusz is jól esett volna a szívemnek, azt nagyon szívesen hallgattam volna.

Történelmi mérföldkőhöz érkezett a magyar atlétika: egy sportoló, aki eddig soha nem látott sikert ért el a fedett pályás Európa-bajnokságon síkfutásban. Ezzel nemcsak saját magának szerezte meg első felnőtt érmet világversenyen, hanem a Ferencváros klubjának is történelmi jelentőségű aranyérmet hozott az atlétikai Eb-n. Vajon egy sportoló számára az a legnagyobb motiváció, hogy olyan teljesítményt nyújtson, amely hazájában példa nélküli? Vagy inkább az érmek és a rekordidők elérése az, ami igazán számít? Elképzelte valaha, hogy elér egy olyan eredményt, amelyre Magyarországon még senki nem volt képes?

Azt hiszem, az életünk legszebb pillanatai akkor érkeznek, amikor olyan dolgokat szeretnénk megvalósítani, amelyeket még senki más nem tett előttünk. Ilyenkor válunk valódi sportolókká. Emlékszem, amikor először vágytam arra, hogy megdöntsem a magyar 400 méteres csúcsot, ami akkor 45.42 másodperc volt, és mindenki azt hangoztatta, hogy ez a rekord hosszú ideig fennmarad. Ezzel a céllal ébredtem nap mint nap, és az álmom végül valósággá vált: sikerült megdöntenem, először 44.98 másodpercre, Cipruson, majd a hazai világbajnokságon tovább javítottam, 44.84 másodpercre. Ezután új célokat tűztem ki magam elé. Gyerekkorom óta dédelgettem azt az álmot, hogy egy világeseményen, a magyar Himnusz alatt könnyeimet hullassam – ez a vágyam az atlétika bármely számában megvalósulhatott volna. Azt gondoltam, az U23-as Európa-bajnokság megfelelő alkalom, hiszen ott a mezőny nem olyan erős. Minden bátorságomat összeszedve vágtam neki a versenynek, de a nyomás, amit magamra helyeztem, végül túl nagy lett: csupán bronzérmet tudtam szerezni. Két hosszú év telt el, mire végre sikerült megvalósítanom az álmomat.

- A hollandiai fedett pályás Európa-bajnokságnak már úgy vágott neki, hogy titkon - vagy akár nem is titkon - várták Öntől a kiugró eredményt 400 méteren, hiszen a szezont újabb rekordokkal kezdte és ranglistavezetőként állt rajthoz a kontinenstornán. A "tehercipelést" azóta láthatóan jobban bírja, a saját paklijában benne volt, ha mindent kiad magából, elérheti a vágyott álmot, Európa-bajnokságon a dobogó legfelső fokán hallgatni a magyar Himnuszt?

Természetesen, íme egy egyedibb változat: - Igen, ott volt a paklimban, de az élet néha közbeszól, és azt mondja: most éppen nem. Olyan, mintha beleharapna a levesbe. Ez egy bonyolult egyenlet, ahol ha bármelyik tényező egy kicsit is elmozdul, a cél elérhetetlenné válik. Ezért is olyan ritka az igazi siker. Az atlétikai világban hatalmas a verseny, és most én voltam az, akinek minden a helyén maradt, és végül győzött. Ezért fontos, hogy tisztelettel és alázattal közelíts a célvonalhoz; míg át nem léped elsőként, a győzelem még nem a tiéd. A diadal csak akkor válik valóra, amikor átléped a vonalat – addig bármi megtörténhet.

A fizikai felkészülés, a taktikai tervezés és a precíz végrehajtás mellett mindig van egy titkos összetevő - ahogy korábban is utalt rá - ami elengedhetetlen ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön. Ez az egy plusz elem nemcsak a sors kihívásaival szembeni védekezésről szól, hanem a sors kicselezéséről is. Ha visszatekeri az időt a döntő pillanatokig, valószínűleg meg tudja fogalmazni azt a különleges érzést, amit felfedezett magában, és ami segítette abban, hogy elérje eddigi legnagyobb célját - amikor az élet akadályai sem tudtak megállítani.

Nem szükséges mélyre ásnom magamban, hiszen már megtaláltam azt, amit keresek. Az a tapasztalat és érzés, ami elvezetett idáig, velem van, és sosem felejtettem el. Pár évvel ezelőtt rábukkantam erre a belső kincsre, és azóta megkezdődött az igazi fejlődésem; folyamatosan építkezem belőle. Úgy érzem, jó irányba haladok, és nincs szükségem arra, hogy újra kezdjem az utamat, amely az emberi tanulásról szól: a bukások és felemelkedések sorozatáról, ami végül gyümölcsöző eredményekhez vezet. Ezzel a megtalált tudással és tapasztalattal lépek tovább a következő szakaszba.

Mi vezette őt arra, hogy felfedezze saját ösvényét, az életének valódi irányát?

A jellem és a karakter fejlődése egy izgalmas utazás, tele kihívásokkal és tanulságokkal. Az igazi bölcsesség abban rejlik, hogy képesek vagyunk mások tapasztalataiból tanulni, így elkerülve a saját pofára eséseinket. Az utóbbi időszakban számos alkalommal bizonyítottam, hogy ha nyitott szemmel járom a világot, rengeteget tanulhatok a körülöttem zajló eseményekből. Az atlétikai pályafutásom nem csupán a fizikai teljesítményről szól; mögötte ott rejlik a karakterem folyamatos fejlődése is. Az évek során ez a két aspektus szoros összhangban állt egymással, és együtt formálták azt az embert, aki most vagyok.

- El lehet egyébként jutni úgy a csúcsra, hogy kihagyja ezeket a buktatókat?

- Nem gondolom, bár attól is függ, az élsportol belül milyen sportágat választ az ember. Az atlétika végeláthatatlan abból a szempontból, hogy milliók által űzött sportág az egész világon, véletlenül nem fogod átszakítani a vonalat! Lehetséges, hogy más sportágban, ahol nincs ekkora konkurencia, több a szerencsefaktor, ezért igen is lehet a feltett kérdésre a válasz. De az én sportágamban biztos nem lehet kihagyni a buktatókat a csúcsig.

- Csak saját magára támaszkodva kellett megküzdenie?

- Legbelül mindig egyedül vagyunk, amikor lefekszünk, felkelünk, egyedül vagyunk. Tudni, érteni, feldolgozni, hogy mi, miért és hogyan történik veled, elsősorban neked kell. Természetesen segíthetnek ebben mások, voltak emberek a saját utamon, akikre tudtam támaszkodni, de legvégül, este, az ember mindig egyedül hunyja le a szemét. Sokszor éreztem, ha én nem tudom, mi történik körülöttem, és nem dolgozom fel, nem jutok előrébb. Rosszul voltam attól, amikor valaki kétségbeesetten szeretett volna nekem segíteni, ilyenkor azt mondtam: azért kell nekem feldolgoznom és megtanulnom mindent, mert ha nem leszel itt, mellettem, attól még nekem jól kéne egyedül nem elesni. Rengetegszer megbántottam a hozzám közelálló embert, aki segíteni próbált, de azt kellett mondjam, köszönöm, most nem tudsz segíteni, még akkor sem, ha lehet, rászorulok, mert valójában rosszabbat teszel. Egy gyereket is gondolkodni kell megtanítani, nem pedig helyette gondolkodni. Sokszor azt éreztem, nekem kell tanulni, egyedül. Arányaiban egyébként ez úgy néz ki, hogy négyből háromszor elfogadtam segítséget, egyszer nem.

Ahhoz, hogy ez a 400 méter valóban emlékezetessé váljon, és sporttörténelmet írjon az Európa-bajnokságon, érdemes elgondolkodni, hány kört kellett megtenni az úton a sikerhez. Minden egyes lépés, minden egyes kanyar egy újabb fejezetet jelentett ebben a különleges versenyben. Vajon hány kört futottak a versenyzők, hogy elérjék ezt a kiemelkedő pillanatot?

- Fizikailag kevesebbet, fejben biztos vagy ötezret. Fejben sokkal többször kellett "lefutnom" a köröket, mint amennyire az emberek látják vagy elképzelik.

A célba érés pillanatában szemtanúi lehettünk az öröm tengerének, ami elárasztotta. Abban a pillanatban éreztem, és a beszélgetésünk is ezt tükrözte, hogy ez a siker Ön számára sokkal többet jelent, mint csupán egy Európa-bajnoki aranyérem vagy egy győzelem.

Több mint amit valaha is elképzeltem. Sokkal több! Ezért is mondtam, hogy számomra olyan volt, mint az olimpiai játékok. Tudom, hogy van még magasabb szint, de magyarként megnyerni egy Európa-bajnokságot síkfutásban? Erre nem volt példa, így nem is láttam, hogy bárki előttem meg tudta volna csinálni. Mentem bele teljesen vakon. Csináld! Nehéz? Igen, tényleg az! Van terv a sikerhez? Igen, van! Akkor tedd meg, és meglátjuk, mi sül ki belőle. Arra viszont nem számítottam, hogy ilyen gyorsan elérkezik ez a pillanat.

- Ebben a győzelemben benne van az is, hogy nem "csak" a 400 métert teljesítette, hanem az is, hogy az addig vezető úton mennyiszer győzte le önmagát...

Ezek a gondolatok bemelegítés közben fogalmazódtak meg bennem: most azért érzek jól magam, mert valóban teljesítettem valamit. Ilyenkor gyakran elgondolkodom: miért érdemlem meg a sikert? Miért vagyok más, mint a többiek? A válasz pedig az, hogy azért, mert végigjártam az utamat. Ekkor hirtelen ráébredtem, miért érzem magam most jobbnak.

- Ott állt a dobogón, hallgatta a magyar Himnuszt és jöttek a könnyek is - valóra váltotta az álmát. Az elképzelt pillanatot kapta meg, vagy más volt, mint az álom?

Most először tapasztaltam meg az elégedettség érzését. Tavaly a glasgow-i fedett pályás világbajnokságon az ötödik helyen végeztem, ami magyar sportolóként eddig páratlan teljesítmény, mégis akkor nem éreztem örömöt, mert a győzelem lebegett a szemem előtt. Most viszont, úgy érzem, végre magam mögött hagytam a versenyszellem feszültségét, és valóban értékelni tudom, amit elértem.

- Egy apró büszkeséggel a szívében megpaskolta a saját vállát.

- Meg. Gyönyörű volt - eddig ezt sem mertem kiejteni magamból, csupán annyit mondtam, hogy rendben vagy, ez már elég... de most már lépünk is tovább.

A "megyünk is tovább" mentalitás valóban lehetőséget ad arra, hogy átéljük a pillanat varázsát, de vajon ez elegendő ahhoz, hogy igazán megértsük és értékeljük a sikert? Lehet, hogy csak egy gyorsan elrepülő élmény marad, hiszen az új célok hajtóereje gyakran elnyomja a jelen örömét. A magyar sporttörténelem nagykönyvébe írt eredményekkel a hátunk mögött talán érdemes lenne egy kicsit megállni, és mélyebben reflektálni arra, amit elértünk, mielőtt újra előre nézünk.

- Hosszabb életet kellene élni. Ha két hét múlva nem várna rám egy világbajnokság, akkor talán másképp reagálnék erre a kérdésre.