Taraba a nap hevétől elolvadt – jégszoborral hívta fel a figyelmet az aktivisták csoportja a miniszter figyelmére.

A minisztérium épülete előtt felállított, 400 kilogrammos „műalkotás” sokkoló látványt nyújtott, amikor a forróságban, a 37 fokos hőség hatására elkezdett olvadni. A figura kezében egy „Klimatická kríza neexistuje” („A klímaválság nem létezik”) feliratú táblát tartott, ami még hangsúlyosabbá tette az esemény üzenetét. Az olvadás folyamata szimbolikus figyelmeztetés volt a klímaváltozás sürgető problémáira.

A természetvédők egyebek mellett azt vetik a miniszter szemére, hogy tétlensége révén nem védi meg a legsebezhetőbbeket - az időseket, gyerekeket, krónikus betegeket, de például a hajléktalanokat sem - az extrém hőségtől. Emlékeztetnek, hogy csak az iskolai szünet első két napján (június 30. és július 1.) a mentőket 170 alkalommal riasztották hőguta és hőség okozta rosszullétek miatt Szlovákiában.

Dorota Osvaldová, a Greenpeace Szlovákia képviselője így fogalmazott: „A mai meleg nem csupán nyári normáknak felel meg – ez a klímaválság egyre súlyosbodó hatásainak egyértelmű jele. Pozsonyban például 1965 és 2024 között az éves átlaghőmérséklet 4,5 Celsius-fokkal emelkedett. Hasonló tendenciák figyelhetők meg Szlovákia minden mérőállomásán. Az ország gyors ütemben melegszik, és mi sem szeretnénk, ha a helyzet olyan drámaivá válna, mint egy olvadó szobor.”

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) legfrissebb közleménye szerint Nyugat- és Közép-Szlovákia déli területein, valamint Kassa megye nyugati részén már helyenként 36-37 °C-ot regisztráltak. Az előrejelzések szerint a napi hőmérséklet akár 1-3 fokkal is meghaladhatja ezt a szintet, így a forróság még intenzívebbé válhat.

A Tátra vidékén rendkívül magas hőmérsékletek uralkodnak: a Kő-pataki-tó meteorológiai állomásán majdnem 27 °C-ot regisztráltak, ami az eddigi legmagasabb érték ezen a helyszínen. Valószínű, hogy más mérőállomásokon is új rekordok dőlnek meg a hőség következtében.

Related posts