Timothy Garton Ash: Putyin és Orbán sikeresen manipulálták Angela Merkelt A címben említett politikai események rávilágítanak arra, hogy hogyan használják ki a vezető politikai figurák a hatalom dinamikáját. Putyin és Orbán stratégiái nem csupán szakmai

Az angol történész-politikai elemző Angela Merkel Freiheit, azaz Szabadság című önéletrajzának megjelenése alkalmából tárgyalja a volt német kancellár ellentmondásos politikai pályáját a Die Zeitban.

Timoth Garton Ash szerint az egykori kancellár rendkívüli európai, akinek útját azonban diadalok és tragédiák egyaránt szegélyezték. (A könyv, melyet Merkel egykori munkatársa, Beate Baumann segítségével készített el, a német sajtó egybehangzó véleménye szerint próbálja patyolattisztára mosni a politikus munkásságát, mégpedig úgy, hogy ha történtek is hibák 16 évnyi kancellársága alatt, az csakis mások hibájának tudható be - a szerk.)

Ash ugyanakkor azon a véleményen van, hogy a kormányfő történelmi mulasztásai visszatekintve sokkal jobban láthatóak, ám ezekkel az önéletrajz nemigen foglalkozik. A brit történész azt gondolja, hogy Merkel egész politikai pályafutását meghatározta a keletnémet indulás, mert az NDK-ban megtanulta, hogy minden szavára ügyelnie kell, elsajátította a kompromisszumkötés tudományát, de annak ellenállt, hogy beszervezze a Stasi.

Related posts