Meglepetésként érkezett a hír: a Halászbástyánál máris eltüntették a kordont.

Az I. kerület polgármestere azt mondta, hogy a budapestiek és a lakók visszajelzése alapján a kordon nem a jó megoldás.
Bombaként robbant a hír, miszerint fizetős lesz a Halászbástya a látogatók számára. A fekete kordont január 1-jén állították fel, majd egy tábla segítségével kihirdették, hogy az 1500 forintos jegy megfizetésével lehet csak kinézni a Dunára. Az I. kerületi közgyűlés december 12-én fogadta el a terület lezárásáról szóló indítványt. A terv az lett volna, hogy a megoldás véglegesítéséről egy hónapos próbaidő leteltével hoznak döntést.
Az új szabályozás komoly felháborodást keltett, és még Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is kifejezte nemtetszését a fejleményekkel kapcsolatban. A politikus úgy fogalmazott, hogy szerinte ez az intézkedés "abszurd és méltatlan". Friss információk szerint azonban a Halászbástya alsó részénél található kordont végül eltávolították, amit Böröcz László, az I. kerület polgármestere is megerősített a 444 portálnak.
"A Szentháromság-tér környékének karbantartása és fejlesztése, valamint a köztisztasági állapotok javítása érdekében felkértük az üzemeltető céget, hogy fontolja meg a bevételek növelésének lehetőségeit, továbbá a tömegturizmus okozta kihívások kezelését" - nyilatkozta a polgármester a lapnak. Hozzátette, hogy a budapestiek és a helyi lakók visszajelzései alapján a kordon nem bizonyult megfelelő megoldásnak, és hangsúlyozta, hogy olyan intézkedéseket szeretnének, amelyek széles körű támogatást élveznek az emberek körében.