Az ember valódi értéke nem a kapott lájkok számában rejlik.

Beszélgetés JAKAB ISTVÁNNAL, az udvarfalvi lelkipásztorral, aki az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadói és generális direktorai tisztségét is betölti.

Október 31-én ünnepeljük a reformációt - Luther Márton 508 esztendővel ezelőtt szegezte ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét. Hogyan értékelhető ez a mozzanat ma, fél évezred távlatából? Mit tekint feladatának ma a református egyház, és hogyan tudja küldetését teljesíteni? Milyen szerepet kap, és milyen formát tud ölteni a misszió a 21. századi egyházban? Minderről Jakab István udvarfalvi lelkipásztorral, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadójával, generális direktorával beszélgettünk.

Nézzünk vissza egy pillanatra a történelem homályába, és vizsgáljuk meg, mit is jelentett a reformáció a 16. században. Ez az időszak a vallási megreformálódásról szólt, amely nem csupán egyházpolitikai átalakulásokat, hanem mélyen gyökerező társadalmi és kulturális változásokat is hozott magával. A reformáció szikrája, amelyet olyan kiemelkedő alakok gyújtottak meg, mint Luther Márton és Kálvin János, radikálisan új perspektívát kínált a hívők számára, lehetőséget teremtve arra, hogy közvetlen kapcsolatba lépjenek a szentírással, elutasítva a papság közvetítését. De vajon szükséges volt-e ez a drámai fordulat? A 16. századi egyházi megosztottság, amelyet a reformátorok képviseltek, talán elkerülhetetlennek tűnik a korabeli feszültségek és visszásságok tükrében. A katolikus egyház akkoriban számos kritikát kapott: a korrupció, a hatalommal való visszaélés és a vallási dogmák merevsége mind hozzájárultak a reformáció iránti igényhez. Azonban elképzelhető, hogy a változások fokozatosan, apránként is megvalósulhattak volna, ha a korabeli vezetők hajlandóak lettek volna a párbeszédre és a reformokra a már létező kereteken belül. A történelem távlatából nézve a reformáció nem csupán egy vallási mozgalom volt, hanem egy olyan eseménysorozat, amely a modern társadalom, a demokrácia és az egyéni szabadságok születéséhez is hozzájárult. A kérdés tehát nem csupán az, hogy szükséges volt-e a szakadás, hanem hogy milyen formában és milyen mértékben tudták volna a reformáció eszméit beépíteni a meglévő keretek közé, anélkül, hogy a vallási és társadalmi feszültségek robbanásszerűen felszínre törjenek. Az egyházon belüli megosztottság tehát nem csupán egy történelmi esemény, hanem egy mélyebb, folyamatos harc a hit, az igazság és a közösség fogalma körül.

Hálásan köszönöm a kérdést, amely máris rávilágít a reformáció lényegi céljára: a gyökerekhez való visszatérésre! Fontosnak tartom kiemelni, hogy a reformátorok nem az egyházszakadás szándékával léptek fel, hanem belső megújulást szerettek volna elérni, a Szentírás tanításai mentén. Céljuk nem egy új egyház létrehozása volt, hanem az Isten Lelke által inspirált hitélet és erkölcs értékeinek helyreállítása egyházukban, hogy az visszatérhessen az eredeti, Szentírás szerinti formájához. Ezért is használjuk a "reformálni" kifejezést (reformáció). A valódi törés és szakadás akkor következett be, amikor a római egyház elutasította a reformátorok javaslatait, és kiközösítette őket, ami gyakorlatilag véglegesen lezárta a párbeszéd lehetőségét. Különösen fontos hangsúlyozni, hogy a reformátorok nem egy új hitet hirdettek, és nem új egyházat alapítottak, hanem Isten Igéje mentén igyekeztek az egyházat az eredeti mintához visszavezetni, amit a Szentírás világosan kifejez. A 16. századi reformáció főként három területen eredményezett jelentős pozitív változásokat.

Elsősorban, mint említettem, visszatérés volt az alaphoz: "Sola Scriptura, sola fide, sola gratia" - vagyis az Ige tekintélye az egyház fölött. Továbbá a megigazulás Isten kegyelméből, hit által adatik, nem érdemekért vagy "megvásárolható" bűnbocsánatért. Ez erős kritikája volt annak, ahogy a korabeli egyház a búcsúcédulákat, szentek közbenjárását, tisztítótűztanát, pápai tekintélyét kezelte. Másodsorban a prédikáció, az igehirdetés az istentiszteleten az Úrvacsora mellett központi szerepet kapott. Megjelentek a bibliafordítások, anyanyelven lehetett olvasni Isten Igéjét, illetve az istentiszteletek nyelve is az addigi latin helyett az adott nép, nemzet nyelve lett. A harmadik, amit most ki szeretnék emelni (nyilván többet is lehetne) a társadalmi hatás: az oktatás mindenki számára elérhetővé tétele, az iskolák, anyanyelvi írásbeliség, szegénygondozás, közösségi felelősség.

Hogy vajon a megújulás fokozatosan, "apránként" valósulhatott volna-e meg? E kérdésre csakis Isten tudná megadni a választ. Mi, akik több mint 500 év távlatából szemléljük a történelem fonalát, világosan látjuk, hogy ennek a változásnak elkerülhetetlenül be kellett következnie. Örömteli tapasztalat, hogy a reformáció hosszú távon hatással volt a Római Katolikus Egyházra is, amely végül saját megújulását élte át. Ez arra utal, hogy a belső átalakulás nemcsak lehetséges volt, hanem elkerülhetetlennek tűnt. A valószínűség szerint ezek a mélyreható változások éppen azért kaptak ekkora lendületet, mert a Reformáció egész Európát megrázta, s ezzel új utakat nyitott a vallási gondolkodásban.

Fájdalmas volt a szakadás, és senki nem örül az egyház, a Krisztus-test szakadásának. De a reformáció nélkül valószínűleg nincs anyanyelvű Biblia, tömegkultúra, nincs egyház és hatalom közé húzott határ, és sorolhatnánk még hosszan a reformáció vívmányait. A 16. századi helyzetben a nyílt szakadás valójában felgyorsította az evangéliumi helyreigazítást, a Szentlélek általi helyreigazíttatást, és ezt ma már el kell ismerni történelmi tényként.

- Jelenleg hol vannak jelentősebb református közösségek? Körülbelül hányan vallják magukat reformátusnak - a világban, a Kárpát-medencében és Erdélyben?

A világ minden táján körülbelül 280 millió református hívőt tartanak számon. A legjelentősebb református közösségek főként Európában és Észak-Amerikában találhatóak, ám a reformátusok kisebb csoportokban, elszórtan élnek más régiókban is. Az utóbbi időszakban a református közösségek legdinamikusabb növekedése Afrikában és Ázsiában figyelhető meg, különösen Nigériában, Zambiában, Pakisztánban, Indonéziában és Koreában. Például a nigériai presbiteriánus és református gyülekezetek egyesülve több milliós tagsággal büszkélkedhetnek.

Európában a legnagyobb református egyházak Hollandiában, Skóciában, Ír országban, Svájcban találhatóak. Európában a reformátusok több mint felét mi, magyarok adjuk. A magyar református közösség a Kárpát-medencében (Magyarország, Erdély, Partium/Királyhágómellék, Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság, Őrvidék, Muravidék) együttvéve több mint 1,5 millió fő. A Magyarországi Református Egyház nyilvántartott tagsága több mint 1,1 millió egyháztag. Az Erdélyi Református Egyházkerület, illetve a Partiumban működő Királyhágómelléki Református Egyházkerület együtt alkotják a romániai magyar reformátusok közösségének zömét. A 2021-es népszámlálási adatok szerint Romániában a magukat reformátusnak vallók száma a valláskutató intézet adatai szerint: 575 756 lélek.

A rohamléptekben átalakuló, technológiai és ideológiai kihívásokkal terhelt világunkban, hogyan értelmezi a református egyház küldetését és feladatait? Milyen szerepet játszik a közösség életében, és miként tudja megőrizni értékeit a folyamatos változások közepette?

- Mindenekelőtt az evangélium hirdetésében. A küldetésünk ma is az, hogy kimondjuk: az ember értékét nem a teljesítménye, nem a lájkjai és nem az új identitás-narratívája adja, hanem az, hogy Isten képmása, és Krisztus megváltottja. Ez nagyon felszabadító üzenet! Közösségteremtés az elszigetelődés korában. A digitális világ atomizál. Van "kapcsolat", de nincs közösség, még kevésbé testvériség. Az egyházi modell viszont pontosan azt kínálja, amit az online tér nem tud: valóságos közösséget Krisztusban és felelősséget egymásért.

Másodsorban erkölcsi iránytűként kell szolgálnunk a krisztusi hívásban. A református hagyományban a diakónia, az iskola és a közjó iránti felelősség mindig is kiemelkedő szerepet játszott. Ma is ez az egyház küldetése: szeretetteljes elköteleződéssel és missziós lelkülettel jelen lenni a világban, vállalva és végezve a szolgálatot.

- Missziós előadóként hogyan látja, van-e esélye az egyháznak ma megszólítani a fiatalokat? Milyen formában?

- Határozottan hiszem, hogy van esély, már csak azért is, mert a fiatalokban is van, mindig is volt és lesz igény az örökkévaló dolgok iránt, még akkor is, ha ez időnként nem annyira egyértelmű. A fiatalság a keresés, az orientáció időszaka, ezért a nyitottság nagyon jellemző rájuk. Az egyháznak igyekeznie kell jó kapcsolatban lenni a fiatalokkal. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy nem ugyanazzal a módszerrel lehet őket megszólítani, mint 30 évvel ezelőtt. Az üzenet, az Ige üzenete a régi, változhatatlan, viszont annak átadásának a módja az adott kornak megfelelő kell hogy legyen.

A fiatalokat oly módon lehet csak megszólítani, ha érzik, hogy számítunk rájuk, hogy fontosak kérdéseikkel, kételyeikkel együtt. Ha a fiatal azt érzi, hogy neki nem szabad kérdezni, el fog menni. Ha nem hallgatjuk meg őket, nem vagyunk befogadóak, akkor ők maguk sem lesznek kíváncsiak az egyház üzenetére.

A fiatalok nagyon kritikusak, éppen ezért számukra (is) nagyon fontos a hitelesség. Azt "mérik", hogy, aki nekik Istenről beszél, valóban boldog-e, vagy csak prédikál róla? Hitelesen megéli-e azt, amit vall? Különösen fontos számukra, mit látnak az egyházban. Egy rideg intézményt, vagy olyan élő közösséget, amely mer imádkozni értük, meg tudja hallgatni, el tudja fogad-ni és támogatni, szeretni őket!

- Milyen más területeket ölel fel az erdélyi református misszió? Képes-e ezek által jelen lenni/hatni a társadalomban, a családokban?

Egyházunk törekvése, hogy a missziót az élet minden szegmensében aktívan végezze. Néhány kiemelkedő területet szeretnék megemlíteni. Először is, a diakónia területén dolgozunk: idősgondozás, bentlakásos otthonok, szociális konyhák működtetése és rászoruló családok támogatása áll a középpontban. Az oktatás is rendkívül fontos számunkra, hiszen az óvodától és bölcsődétől kezdve egészen a gimnáziumi képzésig egyházi intézmények keretein belül igyekszünk közvetíteni a keresztyén értékeket, miközben az identitás megőrzésére és a nyelv védelmére is nagy hangsúlyt fektetünk. Kiemelkedő szerepet játszik ifjúsági munkánk is: táborok és találkozók révén építjük a kapcsolatokat a fiatalokkal, hiszen ez ma már a misszió elsődleges frontvonala. A médiában való jelenlétünk, legyen szó igehirdetések közvetítéséről, lelki tartalmakról a közösségi oldalakon, podcastokról vagy rövid videókról, szintén fontos része a munkánknak. Emellett hangsúlyt fektetünk a családmisszióra, a kórházmisszióra, a szenvedélybetegek körében végzett szolgálatra, valamint a cigány közösségekkel folytatott munkára is. Célunk, hogy minden élethelyzetben ott legyünk, ahol szükség van ránk. A kérdés második részére, miszerint "képes-e hatni az egyház a társadalomban?", a válaszom határozott igen. Ha krisztusi szeretettel vagyunk jelen, akkor Isten szeretete és kegyelme ma is képes áldást hozni a világra, az övéi által.

Hogyan viszonyul napjainkban az Erdélyi Református Egyház az elnéptelenedő templomok kihívásához? Dél-Erdélyben, ahol sok ilyen templom található, érezhető a helyi közösségek aggodalma. Létezik-e egységes megközelítés a templomok sorsának kezelésére, vagy a válaszok helyben, a közösségek szükségleteihez igazodva születnek?

A népességcsökkenés és a lélekszám apadása a legfájdalmasabb kihívások közé tartozik Erdélyben, különösen Dél-Erdély szórványos területein. A valóság sokkoló: vannak gyülekezetek, ahol mindössze 6-8 idős ember tölti meg a 400 férőhelyes templomot vasárnaponként. Olyan falvak is léteznek, ahol a lelkész kénytelen több településen szolgálni, így nem mindig lehetséges, hogy minden vasárnap mindenhol megtartsa az istentiszteletet. Van-e univerzális megoldás, ami mindenkire érvényes? Az egyháznak megvan a megbízott Urától kapott missziói stratégiája, de sablon híján minden helyzet más: Dél-Erdély, Brassó környéke vagy a Mezőség mind sajátos kihívásokkal bír. Viszont az irány, a cél és a feladat közös: kitartani, megbecsülni a keveset, támogatni a szórvány közösségeit, és megőrizni az épített és lelki örökséget is ezekben a térségekben. Krisztus Urunk példázata szerint a századik juh is jelentőséggel bír; nekünk is hasonlóan kell cselekednünk: fáradhatatlanul kitartani és keresni a kevesekhez való eljutást, jelen lenni Isten Igéjével még a legkisebb közösségekben is!

A református egyház miként közelíti meg a nyelvi sokszínűséggel rendelkező családok helyzetét? Erdélyben a történelmi magyar egyházak nem csupán vallási közösségek, hanem a nyelvi és kulturális identitás megőrzésének kulcsszereplői is voltak. Felmerül a kérdés, hogy ezek a hagyományok hogyan maradhatnak fenn a román házastársakkal való nyitás és együttélés mellett? Képes lesz-e az egyház alkalmazkodni ehhez az új helyzethez, miközben megőrzi a magyar nyelv és kultúra értékeit?

- Ez is kulcskérdés Erdélyben. A történelmi magyar egyházak (református, katolikus, evangélikus, unitárius) évszázadokon keresztül nemcsak hitet, hanem nyelvet és kultúrát is őriztek. Mindezt az elkövetkezendőkben is feladatunknak tartjuk, szükségesnek látjuk közösségeinket mind vallási, mind nemzeti identitásában megerősíteni. Nagyon sok a magyar-román vegyes házasság, és azt látjuk, hogy ha a gyülekezet bezárkózik, és elhatárolódik a magyar nyelvet nem ismerők elől, akkor a vegyes házasságokban megszületett vagy megszületendő gyermekek egyszerűen nem fognak istentiszteleteinkre járni. Ezért az egészséges irány ma az, hogy maradjon magyar nyelvű istentisztelet (mert ez az örökségünk, küldetésünk, identitásunk), de ugyanakkor legyen valódi vendégszeretet és fordítás ott, ahol kell: a prédikáció rövid összefoglalása románul, közös családi alkalmakon kétnyelvű ima, házasságkötésnél mindkét fél megszólítása, temetések alkalmával az igehirdetés rövid összefoglalása románul. Tulajdonképpen ez is misszió, ez is feladatunk: érthető nyelven hirdetni Istennek beszédét.

Erdélyben a református istentisztelet nyelve mindenhol a magyar, de azt hiszem a kulcskérdés nem az, hogy elveszítjük-e a magyarságot, ha kiejtünk néhány mondatot a többségi nemzet nyelvén is, hanem az, hogy nem veszítjük-e el a vegyes házasságokból született gyerekeinket, ha nem igyekszünk az általuk beszélt nyelven megszólítani őket. Ennek szükségességét ma Erdély-szerte egyre több lelkipásztor nagyon komolyan érzékeli.

A kereszténységre gyakorolt nyomás, különösen Nyugat-Európában, valóban figyelemre méltó jelenség, amely számos hatást gyakorol a különböző felekezetek közötti kapcsolatokra. Az utóbbi években egyre inkább megfigyelhető, hogy a Krisztus-követő egyházak között próbálnak közös nevezőt találni, és együttműködni a közös értékek mentén. Erdély vonatkozásában ez a folyamat különösen érdekes, hiszen a régió gazdag vallási sokszínűségében különböző magyar felekezetek és ortodox egyházak is jelen vannak. Ezen belül a közeledés jelei is tapasztalhatók, hiszen több közös eseményt, ökumenikus istentiszteletet tartanak, amelyek célja a párbeszéd és a kölcsönös megértés erősítése. A magyar egyházak és az ortodox közösség között is kialakulóban vannak olyan kezdeményezések, amelyek a vallási és kulturális kötelékek megerősítését célozzák. Az együttműködés hangsúlyozása és a közös ügyek, mint például a szegénység elleni küzdelem vagy a családi értékek védelme, lehetőséget ad arra, hogy a különböző hagyományok és nézetek közelebb kerüljenek egymáshoz. Összességében elmondható, hogy bár a kihívások továbbra is jelen vannak, a keresztény közösségek közötti közeledés folyamata egyre inkább valósággá válik, mind általános, mind helyi szinten.

- Erdélyben a felekezetek közötti együttműködés mindig is erős volt a kisebbségi helyzetben. Gondolhatunk mindenekelőtt az 1568-as Tordai Országgyűlésre, amikor is Európában elsőként törvénybe iktatták a vallásszabadságot, kimondva a katolikus, evangélikus, református és unitárius vallások egyenjogúságát. A vallási türelem bevezetésével a világon elsőként garantálta a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot. A történelmi egyházak között természetes az együttműködés számos területen. Ugyanez az ortodox egyházzal nehézkesebb. Ebben a kapcsolatban inkább helyi szinten dől el, személyes kapcsolatokon, hogy miben tudunk együttműködni. Napjainkban Nyugat-Európában (és tágabban a nyugati kultúrában) a kereszténység kisebbségi hang lett. A klasszikus keresztyén álláspontok (élet értéke, teremtettség, házasság, bűn, kegyelem, megváltás, örökélet) sok helyen kulturálisan nem csak idegenek, hanem ellenséges fogadtatást kapnak. Emiatt a történelmi felekezetek, meglátásom szerint az elkövetkezendőkben sokkal inkább együtt fognak majd fellépni bizonyos kérdésekben (vallásszabadság, keresztény iskolák védelme stb.). Ez a közeledés részben kényszerű szövetség, de mindenekelőtt Krisztusi parancs, közben lelki felismerés is: szükségünk van egymásra, egymás megbecsülésére, a közös hitvallásra, a keresztyén értékek melletti közös kiállásra.

Teológiai szempontból továbbra is léteznek és létezhetnek eltérések, de a legfontosabb kérdésekben közös nevezőre jutottunk. Az egymással való viselkedésünkben egyre inkább az ágostoni elvárásnak kell dominálnia: "A lényeges dolgokban egység, a másodlagosokban szabadság, és mindenben szeretet!"

- Milyen mértékben van ma szükség az egyházon belüli megújulásra?

Az "Ecclesia semper reformanda" elv, amelyet úgy fordíthatunk, hogy az egyháznak folyamatosan megújulnia kell, arra figyelmeztet, hogy az egyház sosem mondhatja magáról, hogy "készen van". Nem egy statikus, zárt rendszer vagyunk, hanem egy dinamikus, Krisztushoz tartozó közösség, amelynek folyamatosan fel kell tennie a kérdést: valóban az evangélium értékeit képviseljük-e, vagy csupán emberi hagyományok és szokások irányítanak bennünket? A megújulás nem csupán a változás igényéről szól, hanem egy mélyebb visszatérésről az eredeti forráshoz: Isten Igéjéhez és a Szentlélek útmutatásához. A reformáció korában sem új, forradalmi ötletek megalkotása volt a cél, hanem a Krisztus evangéliumához való hűséges visszatérés. Ez a gondolat ma is releváns: az egyháznak csak akkor lehet élő és aktív, ha folyamatosan készen áll a bűnbánatra, az önvizsgálatra és arra, hogy Isten Lelke folyamatosan megújítsa és formálja, azaz REFORMÁLJA.

Nagyon hálás vagyok a megosztott gondolatokért!

- Nagyon szépen köszönöm! Kívánom, hogy az Úr áldása kísérje mindannyiunk életútját!